Sziasztok! Ma elhoztam nektek a 3. fejezetet, mely Kaillen szemszögéből íródott. Az én mércémmel mérve ez egy igazán kövér fejezet lett, tekintve, hogy én milyen rövid részeket szoktam írni (lásd az 1. fejezet :D ) . Remélem tetszeni fog, és figyelmeztetek mindenkit: jó kis estimesének hat, szóval akár az ágyból is elolvashatjátok a kényelmes párnán fekve. Kellemes olvasást és Bérlő mentes napot kívánok!
Kaillen
,,Az élet nem más, mint utazás a halál felé."
(Lucius Annaeus Seneca)
(Lucius Annaeus Seneca)
A tegnapi nap meglehetősen ködös volt Kaillen Ottiwell számára. Emlékezett egy elnyűtt temetőre, siralmas énekekre és egy sötét arkangyalra egy sírkő felett. A tiszteletes elnyújtott prédikálását hallgatva próbálta elrejteni, mit is érez. Emlékezett, hogy a koporsóban, ami mára rég a föld alatt pihent, egykori munkatársa feküdt holtan, Meredith Wilmer. Kai-nek sokat jelentett a lány, hiszen már régóta ismerte. Kétségtelenül ő volt a bűnügyi egyesületük legtalpraesettebb tagja. Mindig tudta, mit kell tenni, és négyük közül ő ismerte a legjobban a Bérlőket. Persze csak a fekete szépség, Jacelyn mellett.
Kaillen-t meglehetősen megrázták a történtek. Egyik napról a másikra vesztette el az egyik legjobb barátját és egyben munkatársát. A temetés után, a feledés érdekében megivott egy-két pohárkát. Vagy inkább üveget. De hogy mi történhetett azután, nem emlékezett.
A férfi sok mindent nem mondott el a körülötte lévőknek. Egoista énjével próbálta elfedni azt, aki valójában volt. Persze megvolt benne az az önimádat, amiért minden nap felkelt, megnézte magát a tükörben, és ha csak egy hajszála nem állt jól, hívta a kommandósokat. De Meredith halála után ez kezdett felszakadozni belülről.
Akárhogyis, Kaillen még mindig szerette a külsejét. Túlságosan is. És bár nem volt barátnője - amit mellesleg nem nagyon értett, hiszen csak rá kellett nézni - , sokszor elképzelt egy szerető feleség melletti életet. Hiszen a férfi nemsokára betölti a harmincadik életévét, de még egyetlen komoly kapcsolata sem volt.
××××
Amikor Jace rátaposott a gázra, Kai úgy érezte, menten leszakad izmos hasáról az inge. A fekete szolgálati kocsi por- és füstfelhőt hagyva maga után száguldott ki a C.A.M.A. épületének garázsából. Kerékcsigorgás hasított és visszhangzott végig Brooklyn épületei között.
Mióta meglátta a számítógép képernyőjén Bram volt iskolatársát, másra se tudott gondolni, csak azokra a csillogó, zöld szemekre. Viszont a vak is látta, hogy a hacker hevesebb érzelmeket táplál a lány felé, mintha csak barátok lennének, ezért Kaillennek eszében sem volt rámozdulni az exgimnazistára. Nem akarta elvenni kedves munkatársától az esélyt, hogy barátnője legyen, hiszen a számítógépzseninek ebben az esetben lehet, hogy már nyert ügye volt régi ismerősével, Rowannel szemben.
Kai először nem értette, mért nyomja Jace tövig a gázpedált. Hiszen ha a lány nyomozónak tanult, biztosan el tud bánni egy Bérlővel. Aztán rájött, hogy Bram csinos kis csaja lehet, hogy nem tud a Bérlőkről, tehát veszélyben van.
- És Bram - kezdte gúnyos mosollyal a száján Kai - , mióta is vagytok együtt ezzel a Rowannel?
- Nem vagyunk együtt! Csak egy régi iskolatársam, szállj le rólam! - méltatlankodott Abraham, de az arca olyan piros lett, mint egy frissen érett alma.
Kaillen nagyot nevetett.
- Ottiwell, fogd be a szád, különben hátramegyek, és én fogom be! - rivallt rá Jacelyn, majd bevett egy olyan éles kanyart, hogy az autó majdnem az oldalára fordult. - Bram, hol is van most az a lány?
- A tizenhetedik utcában. - felelte a hacker.
Ahogy Jace kiadta neki a parancsot, Kai meg sem szólalt többet. Viszont továbbra is olyan gúnyos mosollyal nézett Bramre, mintha ő lenne a Grincs, és éppen elszúrta volna munkatársa karácsonyát.
A tizenhetedik utca területe olyan volt, mintha átment volna rajta legalább öt tank: házak kitört ablakai okozta üvegszilánk-tenger hullámzott az úton, számos sáros pocsolya kíséretében.
- Itt bomba robbant? - kérdezte Kai, miközben az ablakon át kémlelte az utcát.
- Így is mondhatjuk - mondta Jace, majd lassított az autó tempóján.
Kaillen sokszor látott már ilyen jeleneteket munkája során. És ennél voltak durvább esetek is. Például, amikor egyszer egy felcafatolt emberi test maradványai hevertek szanaszét a tetthelyen. A férfi jól emlékezett arra az ügyre, és az undorító látvány miatt azonnal ki is dobta a taccsot. De a sok évnyi C.A.M.A.-nál töltött haláleset után a gyomra többé nem készült ki, megszokta a véres dolgokat.
Kai próbált örülni az új csapattag - jelöltnek. De az érzés, hogy egy másik személy veszi át Merry helyét, teljesen eltüntette annak izgatottságát, amit általában akkor érzett, ha egy új munkatárssal gazdagodott az egyesület. Lesújtottnak érezte magát, habár néhány perce még önfeledten nevetett. Ha ez a Rowan valóban értette a kitanult szakmát - ahogy ezt Bram állította - , akkor valószínűleg a lány egy szép kis munkára lelt hullák, vér és életveszélyek között. Bár Jace mellett nem volt meggyőződve róla, hogy a lány valaha is a szervezet tagja lesz. Hiszen a főparancsnok kemény dió volt, amit Kai már régóta próbált feltörni. Bókokkal árasztotta el a nőt, sokszor még ajándékot is vett, de mind hiába. A végén vissza kellett vinnie mindent, oda, ahonnan elhozta, ugyanis Jacelynnek esze ágában sem volt elfogadni a cuccokat. Persze a férfi ezekkel csak akkor próbálkozott, amikor négyszemközt voltak, ugyanis nem akarta megalázni magát a rendszeres visszautasításokkal.
Visszatérve a ködös életbe, Kai egy erős lökést érzett, amely azt jelezte, hogy Jace leparkolt.
- Gyerünk, siessetek! - sürgette a két férfit a parancsnok, majd kiszállt az autóból.
- Akkor lássuk a medvét - mondta Kaillen, majd egy hosszú levegővétel közepette kinyitotta a kocsi ajtaját és kilépett a macskaköves utcára.
Miután mindenki sietve elhagyta a járművet, Jacelyn egy határozott mozdulattal kezébe vette hangtompító pisztolyát.
- Szétválunk. Minden egyes apró helyet fésüljetek át, a Bérlő bárhol lehet. Ha megtaláljátok a lány hulláját, csak sikoltsatok. Kizárt, hogy eddig túlélte - közölte keményen és határozottan a nő, mint aki a legbiztosabb a dolgában, és tudja, hogy sosem téved.
Méghogy sikoltsunk, gondolta a férfi, aki időközben kézben tartott pisztollyal minden sarkot átfésülve haladt át az utca neki kiosztott részén. Szemét forgatva átkozódott magában, mivel úgy érezte, hogy Jace nem adja meg neki, az erős férfinak a kellő tiszteletet.
Kai duzzogva nézett be az egyik sikátorba, ahol pár rozsdás kuka és egy ketté szaggatott szemeteszsák fogadta. A zsákból kihulló hulladékot szanaszét hordta a szél, emiatt annyira büdös lett a keskeny falak között, hogy a férfi inkább gyorsan továbbállt.
Az utcán doh- és vérszag keverékét lehetett érezni. Az utóbbit Kaillen már jól ismerte, hiszen nem egyszer volt dolga véres ügyekkel, és azt is jól tudta, hogy minden egyes Bérlő ettől a gyilkolásról árulkodó szagtól bűzlik.
A férfi fekete bakancsának talpa visszhangot vert a falak között, ahogy az egyre kihaltabb tizenhetedik utca macskakövein haladt át. Hangtompító fegyvere lövésre készen állt, és egyre inkább azt érezte, hogy nincs egyedül. Összehúzott szemekkel nézett körül, már legalább századszorra ebben a körzetben. Nem látott semmi gyanúsat az egyre jobban gyülekező ködön kívül, ami kísértetiesen kezdte ellepni a levegőt.
Kaillen mély levegőt vett, de mielőtt még kifújhatta volna magát, megfagyott az ereiben a vér. A nem is olyan messzi távolból éles, kárörvendő kacaj harsant fel, amelynek gazdája gyilkolásra készült.
A férfi azonnal kapcsolt. Rohanni kezdett a hátborzongató hang irányába, amelyet visszavertek az épületek. Amikor azt tapasztalta, hogy valaki veszélyben lehet, önimádó énje teljesen eltűnt, a helyét pedig általában az elszántság érzete vette át. Most viszont nem csak ezt érezte. Futás közben a szemét csípős hideg mardosta és a szél szüntelenül verdeste kigombolt kabátja hátravetődő részét. És ekkor eszébe jutott Meredith. Egy ilyen kacajjal küldték őt is a halálba. Vérfagyasztó, ölni vágyó kacajjal, mely csak fokozni tudta a félelmet.
Kai eltökélten rohant a Bérlő hangja után. Ezernyi gondolat kavargott a fejében, de a sok értelmetlenség mellett mégis az volt a legeltökéltebb, hogy nem fog hagyni még egy embert meghalni.
Tökéletesen belőtt hajtincsei a sebesség hatására szanaszét álltak, de ez jelen pillanatban egyáltalán nem izgatta. Bár lélekszakadva, de érezte, hogy egyre jobban közeledik a halál pokolian vérszomjas karmaihoz.
Gyorsan befordult a sarkon, ahol viszont kénytelen volt hirtelen megtorpanni. Közvetlenül a lába előtt egy kanárisárga, megroncsolódott kocsiajtó hevert, de néhány méterrel arrébb Kaillen magát a ronccsá vált autót is megtalálta. Tipikus Brooklyn-i taxi volt, de nem éppen a megfelelő, karbantartott állapotban. A szélvédő, valamint az összes többi ablak kitört, szilánkjaik szétszóródtak a macskaköveken. A motorháztető hiányzott, valamint mind a négy kerék elkallódva éktelenkedett az utca különböző pontjain. Az autó nagy részéből piros lángcsóvák nyújtogatták nyelveiket az ég felé, melyeket fekete füstfelhők követtek.
A férfi futólépésben, zihálva elindult keresztül az üvegdarabokon, amelyek recsegtek-ropogtak, mikor rájuk ereszkedett. Szerencsére az út volt annyira széles, hogy meg lehessen kerülni a valószínűleg felrobbant taxit, de Kai szinte minden ötödik lépésnél egy-egy kocsialkatrészbe botlott, sőt, egyszer még hasra is vágódott egy gumiabroncsba ütközve, amely kellemetlen illatot árasztott az égés hatására. Ottiwell erre cifrán elkáromkodta magát, de hamar feltápászkodott és immár rohanva folytatta az utat. Feje iránytűként működve mutatta az utat, amerről nem is olyan régen azt az ördögi kacajt hallotta. Lángok sorait kerülgette, melyek forróságot varázsoltak a levegőbe, ha közel ment hozzájuk.
Az állítólagos robbanás helyszínét elhagyva a nyomozót az a gondolat nyugtatta meg, hogy minden egyes ugrással közelebb ér ahhoz, hogy golyót lőhessen a gyilkos Bérlő színtelen testébe. Bár tudta, hogy ezeket a lényeket nem lehet elpusztítani, valamilyen szinten mégis sebet ejtettek rajtuk a lövések. A szervezetben már több éve azon dolgoztak, hogy kiderítsék, miként lehet elpusztítani a káosz szülötteit, de eddig semmit nem értek el.
Kaillen felemelt pisztollyal fordult be egy sikátorba, amely a két sötét fal közé szorítva tátongott az utcán. Ösztönei automatikusan erre a helyre vezették a férfit, de jelenleg annyi minden kavargott a fejében, hogy abban sem volt biztos, a saját gondolatait hallja-e. Természetesen lelassítva, hangtalanul osont be a falak közé, hiszen tudta, hogy a Bérlő odabent tartózkodik. De amikor belépett, egy pillanatra sóbálvánnyá változott. Rowan, Abraham régi iskolatársa csillogó zöld szemekkel és hullámzó hajjal a sikátor végében, a falnak szorítva állt. Bár néhol sárpöttyök borították és arcszíne egészen tejfehér lett a kétségbeeséstől, élt és virult. De a nyomozónak észre kellett vennie a cseppet sem bájos Bérlőt is, aki vértől csöpögő késsel közeledett a ziháló lány felé. A gyilkos tőrbe csalta, majd lassan, fájdalmak között akart végezni az áldozattal.
Rowan összehúzott szemekkel, elszántan nézett a gyilkosra. Kaillen biztos volt benne, hogy a lány meglátta őt, és bár egyetemre még nem járt, volt annyira profi, hogy egy másodpercnél tovább egy pillantást sem vetett a nyomozóra, hiszen ha sokáig pásztázta volna az idegent, leleplezi.
A nyomozó idegesen a Bérlőre fogta a pisztolyát. A gyilkos élesen mosolyogva készült a másvilágra küldeni a sarokba szorított lányt, de Kai biztos volt benne, hogy nem fogják megúszni annyival, hogy egyszerűen lelövi, majd Rowannel együtt elmenekülnek. Ezek a lények vérszomjasak és ravaszok voltak, nem lehetett őket csupán ennyivel megállítani.
Kaillen a ravaszra helyezte mutatóujját. Kész volt rá, hogy elsüsse a pisztolyt, de ki akarta várni a megfelelő pillanatot. Látta Rowan csillogó szemeit, amelyek elszántan, de mégis kétségbeesetten meredtek a felé közeledő gyilkosra. Arca akaratlanul is azt sugallta a nyomozó számára, hogy lője már le azzal a fegyverrel. De Ottiwell várt addig a pillanatig, amíg a Bérlő a legkevésbé számíthatott rá, hogy megtámadják.
- Nocsak, nocsak - szólalt meg éles kígyóhangon a gyilkos, majd közvetlenül az exgimnazista előtt megtorpant. - , kit fújt ide a szél? Csak nem az egyik régi barátunkat?
A lény egyenesen Kaillen felé fordult. Véreres, őrült szemekkel pásztázta a férfit. A nyomozó dühtől égő tekintettel nézte, ahogy a Bérlő elmosolyodik. Vértől bűzlő alakja szinte vibrált a sötétségben, ahogy ujjait végigtáncoltatta vértől csöpögő vadászkésén. A férfinak feltűnt, hogy nem Darius-szal, a Bérlők vezérével van dolga. Hiszen a főkolompos mindig elegánsan, öltönybe bújtatva végzett az áldozataival, mintha csak a temetésükre készülne. Ez a gyilkos viszont egyszerű ruhát viselt, cseppet sem volt kiöltözve.
- Mit gondolsz, Ottiwell, kinek a vére ez? - kérdezte, miközben ujjáról egy vércsepp zuhant a földre.
A nyomozó csak e ördögi kérdés után eszmélt rá, hogy mi is történt. Először sebet ejtett rajta pár helyen, majd fájdalmak között, a legnagyobb félelmét felhasználva akart végezni vele. És hogy kivel? A kiszemelt áldozattal, a lánnyal, aki a falnak támaszkodva, kétségbeesetten vérzett a jobb karjából és combjából. Kaillen eddig meg sem látta a Rowanen ejtett vágásokat, melyekből a piros folyadék cseppenként távozott el. A dühtől remegő kézzel készült meghúzni a ravaszt. Bosszút akart állni ezeken a lényeken Meredith-ért és az összes többi meggyilkolt emberért.
A nyomozó mutatóujja megrándult. A hangtompító pisztolyból kilőtt a golyó, amely egyenesen a Bérlő homloka felé száguldott. Nem volt hiába való az a sok célbalövészet, amelyet hetente legalább háromszor - néha még ötször is - gyakoroltak a C.A.M.A.-nál.
De mielőtt a golyó eltalálhatta volna a gyilkost, az fekete füstté változva eltűnt. Kaillen számíthatott volna erre a trükkre, hiszen munkája során rengetegszer találkozott már ilyen jelenséggel. A Bérlők köddé válva eltűntek, majd kisvártatva megjelentek valahol máshol.
Ottiwell gyanakvóan nézett körül, már amennyire körül lehet nézni egy sikátorban. Pisztolyát markolva kémlelte végig a már ijesztően sötét területet, számítva rá, hogy meglepetés éri. Egyelőre nem foglalkozott a szépséges Rowannel, aki zöld szemeivel a férfira bámult.
A következő pillanatban Kaillen kezéből kirepült a pisztoly. A nyomozó hirtelen a falnak vágódott, melynek következtében Kai sajgó koponyával landolt a földön. Élete során rengeteg kiképzésen vett részt, egy ilyen kis ütés meg sem kottyant neki. Zihálva talpra állította magát, de nem sokáig élvezhette a szilárd talajt. A Bérlő fekete füstfelhő képében közeledett a nyomozó felé, aki zihálva, de tomboló tekintettel várta a fejleményeket. Eszében sem volt megfutamodni, pedig lehet, hogy jobban tette volna, ha fogja magát, majd Rowannel együtt elmenekülnek a helyszínről. De meg akarta mutatni a gyilkosnak, hogy ki a főnök, még ha biztos is volt benne, hogy ezt a csatát nem nyerheti meg.
Mire a Bérlő a férfihoz ért, felöltötte emberi formáját. Kaillen érezte, hogy lába alól eltűnik a talaj, majd ismét a falnak csapódik. Érdes ujjak szorítását érezte a nyakán, melyek egyre erősebben nyomták a vörös, omladozó tégláknak.
Ottiwell felkészült rá, hogy most meg fog halni. Erőlködve próbálta lefejteni bőréről a szorító, karmos kezet. Élete legrosszabb perceit érezte megfogalmazódni a fejében. Maga előtt látta, amint vérbe fagyva fekszik a sikátor porában már több napja. Az emberek még csak észre sem vették. Nyaka csak éppen annyira volt kettészelve,hogy egy utolsó réteg bőr még a helyén tartsa. Kék szemei sóbálványként meredtek az ég felé. De hol voltak a barátai? Mért nem keresték? Kaillen számított volna a munkatársaira; hogy ők majd elviszik innen, és egy méltó szertartás kíséretében békében távozhat a szebb világra. De senki sem jött. A nyomozó rajtuk kívül senkire nem számíthatott. Az utolsó élő rokona pár éve elhunyt, így a férfinak senkije nem maradt, kivéve a C.A.M.A. ügynökeit. Viszont úgy tűnt, ők is elfeledték.
Aztán Kaillen visszatért a valóságba. Már nem egy mocsokban fekvő hulla volt, akit saját vérében úszva elfeledtek. A Bérlő játszott vele. Azt mutatta, amitől a férfi a legjobban tartott. Attól, hogy elfeledik, és senki nem marad az életében. Hogy egyedül, bajtársak nélkül a föld alá temetik, de még ekkor sem keresi senki. Egyszerűen elfelejtik, mintha nem is létezett volna. Akárcsak a rokonait.
- Jaj, te szegény - mondta a gyilkos, miközben egyre erősebben mélyesztette karmait Ottiwell nyakába, aki még mindig szabadulni próbált.
A Bérlő teljes erejéből a falhoz szorította, hogy véletlenül se tudjon elszökni. Közben elővette éjfekete nyelű vadászkését, mely még mindig Rowan vérétől csöpögött.
- Ne félj, barátom. Gyorsan végzek veled, aztán a szépséges kisasszony jön - nevetett fel a lény, majd a fegyvert Kai nyakához nyomta. - Már régóta vártunk erre a pillanatra, Ottiwell. Ne aggódj, nem leszel egyedül. Nemsokára utánad küldjük a kis barátaidat is, hadd legyetek ismét együtt.
A Bérlő felkészült rá, hogy elvágja a férfi torkát. Kaillen érezte, hogy egész testében megborzong, mikor bőréhez ér a Rowan vérével átitatott gyilkos fegyver.
Nem akarta így végezni. Élni akart még, hogy kiirthassa ebből a mocskos, gyalázatos világból a szüntelen öldöklést, melyben ártatlanok estek el. Ő csak azt bántotta, aki rászolgált. De a Bérlők nem válogattak jó és rossz között. Volt, amikor naponta több embert gyilkoltak meg, nem is akármilyen módon. Kai azt akarta, hogy a gyilkosok megfizessenek tetteikért.
Ám a sötét lény keze egy pillanatra elbizonytalanodott. Már nem szorította annyira a nyomozó torkát, és dühösen égő tekintettel meredt maga elé.
A gyilkos vicsorgó fogakkal megfordult a tengelye körül, közben a földre vetette Kaillen Ottiwellt. A férfi kissé fuldoklott az erős szorítás miatt, amely majdnem végzett vele. Még mindig a bőrén érezte az érdes ujjakat, melyek néhány másodperce még a nyakát szorongatták.
Kai köhögve nézett a Bérlő felé. Hűvösen tapasztalta, hogy az az idő, ami számára perceknek tűnt, igazából csak pár pillantás volt. Halk dörrenés fúrta át a végtelen csendet, amelyet a hangtompító fegyvernek köszönhetően aligha hallhatott más is a sikátorban tartózkodókon kívül. Az acélszürke golyó a gyilkos homlokába fúródott, de nem hagyott nyomot. Ugyanis az emberi test csupán egy álca volt a lények számára. De Kaillen számára mégsem ez a jelenség volt a meghökkentő, melyet már annyiszor tapasztalt. Elkerekedett szemekkel nézett Rowanre, aki a nyomozó fegyverét kezében tartva állt, alig egy méterre a lélektelentől, miközben az egy kissé megtántorodott. A lény pillanatnyilag úgy nézett ki, mint ahogy Kai festhetett egy napja, részegen. Egy-két botladozás közepette dőlt a falnak, amely így támaszul szolgált neki. Ám ez csak ahhoz kellett, hogy azt a kevés erőt, amit a lövés által elvesztett, újra visszanyerje.
A férfi ekkor újabb golyó zúgását hallotta, ám ez nem Rowantől származott.
Megtaláltak, gondolta, miközben vigyorogva tapasztalta, hogy a golyó célba ért. A Bérlő mellkasába fúródott, mire a gyilkos vicsorogva felszisszent.
Ottiwell még egy utolsót tüsszentett az orrába ment por miatt, mielőtt lábra tápászkodott. A két jövevénnyel, akiket Kai mosolyogva és egy kissé zihálva fogadott, nyert ügyük volt. Az a drága, gyönyörű főnökasszony, valamint az a cseppet sem kívánatos okostojás hacker személyesen állt a sikátorban, ahol pár perccel ezelőtt még gyilkossági kísérlet zajlott.
- Úgy emlékszem, nem engedtem meg, hogy kinyírasd magad - mondta szúrós szemmel Jacelyn, Kaillenhez intézve szavait. A nyomozó vigyorogva fogadta a nő szemtelenségét.
A főparancsnok még egyszer utoljára elsütötte fegyverét, ismét golyót lőve a méregtől elvörösödött szemű Bérlő lélektelen testébe.
- Örömömre szolgált találkozni, Frewer kisasszony - mondta a gyilkos, majd vértől csöpögő fogait kivillantva a nőre mosolygott.
A lélektelen utolsó mondata a falak között visszhangzott, majd a Bérlő fokozatosan éjfekete füstfelhőre bomlott, amely elszállt a szürke ég felé.
Jace elégedetlenül köpött egyet, majd pisztolyát megforgatva a tokjába helyezte azt.
Kaillen jól tudta, hogy a lény egyáltalán nem pusztult el, csak egy aprócska sebet ejtett rajta a három lövés. Egy kis erővesztíés volt ez neki, semmi több, amelyet egy újabb gyilkossággal rögtön orvosolni tudott. A nyomozó azzal a gondolattal nézett a füstfelhő után, hogy a mai napon nem fogják megúszni legalább egy haláleset nélkül.
- Ó, Jace, drága parancsnokom! Mekkora öröm, hogy látlak! Viszont célozhattál volna egy kicsit pontosabban, mondjuk a torkára vagy a homlokára, de.. - A nő egy pillantással a vigyorgó Kai-be fojtotta a szót, mely azt üzente, ha nem fogja be most azonnal, az ujja véletlenül a ravaszra vándorolhat, és garantáltan célba fog találni a golyó.
A néhány másodperces csendet végül a tőlük pár méterre álló Rowan törte meg, Megköszörülte torkát, ezzel elérve, hogy mindhárman a lányra vándoroltassák a tekintetüket.
Az exgimnazista a földre dobta Kaillen fegyverét, amely közvetlenül a férfi lábáig csúszott a porban.
- Csak két töltényed volt - közölte flegmán.
Kaillen kissé durcás arcot vágott, amiért kioktatták, de magához vette a fegyvert. Az övére elhelyezett tokba helyezte, majd elkezdte leporolni magáról a mocskot. Mégis hogy történhetett meg, hogy ő ilyen koszos lett?
Miközben a férfi portalanította magát, Abraham kilépett Jace háta mögül.
- Szia, Rowan! - mosolygott a lányra.
Az említett lány a hacker láttán sugárzó arccal lépett a kis csapathoz, majd lazán megölelte a férfit, aki erre nagyon is kipirosodott.
- Te jó ég, Bram! Ezer éve nem láttalak!
Kaillen ferde szemmel nézte végig a jelenetet. Valahogy nehezére esett megérteni, hogy egy csinos csaj a lányok terén csődtömeg haverját ölelgeti. Hogy lehetett a kis kockának egy ilyen közeli ismerőse?
- Mi nem ölelkezünk? - súgta oda Jace-nek, mire a nő cseppet sem gyengéden gyomorszájon vágta. A férfi kétrét görnyedt a belé hasító enyhe fájdalomtól.
- Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy nem adtam engedélyt, hogy megölesd magad? Nos, visszavonom.
Kaillen már megszokta az ilyesfajta gúnyolódásokat a nő részéről. Naphosszat egymást nyűtték, néha még nyomozás közben is. Bár Kai nem merte volna bevallani magának, de legbelül tisztában volt vele, hogy nem tudja annyiban hagyni Jace folytonos visszautasítását.
Ottiwell Rowanhez lépett, aki éppen a főparancsnokkal fogott kezet. A nő összehúzott szemekkel mérte végig a lányt, de meg sem szólalt. Még a vak is látta, hogy Jacelyn nincs oda a próbaidős nyomozóért.
A férfi is kezet fogott az exgimnazistával, aki nem is volt olyan ügyetlen a fegyverekkel, mint azt elsőre hitte. Igazán beletalált a kezébe a pisztoly, és Kaillen biztos volt benne, hogy ennek a tizenkilenc éves lánynak még nagy hasznát veszik.
××××
Mióta meglátta a számítógép képernyőjén Bram volt iskolatársát, másra se tudott gondolni, csak azokra a csillogó, zöld szemekre. Viszont a vak is látta, hogy a hacker hevesebb érzelmeket táplál a lány felé, mintha csak barátok lennének, ezért Kaillennek eszében sem volt rámozdulni az exgimnazistára. Nem akarta elvenni kedves munkatársától az esélyt, hogy barátnője legyen, hiszen a számítógépzseninek ebben az esetben lehet, hogy már nyert ügye volt régi ismerősével, Rowannel szemben.
Kai először nem értette, mért nyomja Jace tövig a gázpedált. Hiszen ha a lány nyomozónak tanult, biztosan el tud bánni egy Bérlővel. Aztán rájött, hogy Bram csinos kis csaja lehet, hogy nem tud a Bérlőkről, tehát veszélyben van.
- És Bram - kezdte gúnyos mosollyal a száján Kai - , mióta is vagytok együtt ezzel a Rowannel?
- Nem vagyunk együtt! Csak egy régi iskolatársam, szállj le rólam! - méltatlankodott Abraham, de az arca olyan piros lett, mint egy frissen érett alma.
Kaillen nagyot nevetett.
- Ottiwell, fogd be a szád, különben hátramegyek, és én fogom be! - rivallt rá Jacelyn, majd bevett egy olyan éles kanyart, hogy az autó majdnem az oldalára fordult. - Bram, hol is van most az a lány?
- A tizenhetedik utcában. - felelte a hacker.
Ahogy Jace kiadta neki a parancsot, Kai meg sem szólalt többet. Viszont továbbra is olyan gúnyos mosollyal nézett Bramre, mintha ő lenne a Grincs, és éppen elszúrta volna munkatársa karácsonyát.
A tizenhetedik utca területe olyan volt, mintha átment volna rajta legalább öt tank: házak kitört ablakai okozta üvegszilánk-tenger hullámzott az úton, számos sáros pocsolya kíséretében.
- Itt bomba robbant? - kérdezte Kai, miközben az ablakon át kémlelte az utcát.
- Így is mondhatjuk - mondta Jace, majd lassított az autó tempóján.
Kaillen sokszor látott már ilyen jeleneteket munkája során. És ennél voltak durvább esetek is. Például, amikor egyszer egy felcafatolt emberi test maradványai hevertek szanaszét a tetthelyen. A férfi jól emlékezett arra az ügyre, és az undorító látvány miatt azonnal ki is dobta a taccsot. De a sok évnyi C.A.M.A.-nál töltött haláleset után a gyomra többé nem készült ki, megszokta a véres dolgokat.
Kai próbált örülni az új csapattag - jelöltnek. De az érzés, hogy egy másik személy veszi át Merry helyét, teljesen eltüntette annak izgatottságát, amit általában akkor érzett, ha egy új munkatárssal gazdagodott az egyesület. Lesújtottnak érezte magát, habár néhány perce még önfeledten nevetett. Ha ez a Rowan valóban értette a kitanult szakmát - ahogy ezt Bram állította - , akkor valószínűleg a lány egy szép kis munkára lelt hullák, vér és életveszélyek között. Bár Jace mellett nem volt meggyőződve róla, hogy a lány valaha is a szervezet tagja lesz. Hiszen a főparancsnok kemény dió volt, amit Kai már régóta próbált feltörni. Bókokkal árasztotta el a nőt, sokszor még ajándékot is vett, de mind hiába. A végén vissza kellett vinnie mindent, oda, ahonnan elhozta, ugyanis Jacelynnek esze ágában sem volt elfogadni a cuccokat. Persze a férfi ezekkel csak akkor próbálkozott, amikor négyszemközt voltak, ugyanis nem akarta megalázni magát a rendszeres visszautasításokkal.
Visszatérve a ködös életbe, Kai egy erős lökést érzett, amely azt jelezte, hogy Jace leparkolt.
- Gyerünk, siessetek! - sürgette a két férfit a parancsnok, majd kiszállt az autóból.
- Akkor lássuk a medvét - mondta Kaillen, majd egy hosszú levegővétel közepette kinyitotta a kocsi ajtaját és kilépett a macskaköves utcára.
Miután mindenki sietve elhagyta a járművet, Jacelyn egy határozott mozdulattal kezébe vette hangtompító pisztolyát.
- Szétválunk. Minden egyes apró helyet fésüljetek át, a Bérlő bárhol lehet. Ha megtaláljátok a lány hulláját, csak sikoltsatok. Kizárt, hogy eddig túlélte - közölte keményen és határozottan a nő, mint aki a legbiztosabb a dolgában, és tudja, hogy sosem téved.
Méghogy sikoltsunk, gondolta a férfi, aki időközben kézben tartott pisztollyal minden sarkot átfésülve haladt át az utca neki kiosztott részén. Szemét forgatva átkozódott magában, mivel úgy érezte, hogy Jace nem adja meg neki, az erős férfinak a kellő tiszteletet.
Kai duzzogva nézett be az egyik sikátorba, ahol pár rozsdás kuka és egy ketté szaggatott szemeteszsák fogadta. A zsákból kihulló hulladékot szanaszét hordta a szél, emiatt annyira büdös lett a keskeny falak között, hogy a férfi inkább gyorsan továbbállt.
Az utcán doh- és vérszag keverékét lehetett érezni. Az utóbbit Kaillen már jól ismerte, hiszen nem egyszer volt dolga véres ügyekkel, és azt is jól tudta, hogy minden egyes Bérlő ettől a gyilkolásról árulkodó szagtól bűzlik.
A férfi fekete bakancsának talpa visszhangot vert a falak között, ahogy az egyre kihaltabb tizenhetedik utca macskakövein haladt át. Hangtompító fegyvere lövésre készen állt, és egyre inkább azt érezte, hogy nincs egyedül. Összehúzott szemekkel nézett körül, már legalább századszorra ebben a körzetben. Nem látott semmi gyanúsat az egyre jobban gyülekező ködön kívül, ami kísértetiesen kezdte ellepni a levegőt.
Kaillen mély levegőt vett, de mielőtt még kifújhatta volna magát, megfagyott az ereiben a vér. A nem is olyan messzi távolból éles, kárörvendő kacaj harsant fel, amelynek gazdája gyilkolásra készült.
A férfi azonnal kapcsolt. Rohanni kezdett a hátborzongató hang irányába, amelyet visszavertek az épületek. Amikor azt tapasztalta, hogy valaki veszélyben lehet, önimádó énje teljesen eltűnt, a helyét pedig általában az elszántság érzete vette át. Most viszont nem csak ezt érezte. Futás közben a szemét csípős hideg mardosta és a szél szüntelenül verdeste kigombolt kabátja hátravetődő részét. És ekkor eszébe jutott Meredith. Egy ilyen kacajjal küldték őt is a halálba. Vérfagyasztó, ölni vágyó kacajjal, mely csak fokozni tudta a félelmet.
Kai eltökélten rohant a Bérlő hangja után. Ezernyi gondolat kavargott a fejében, de a sok értelmetlenség mellett mégis az volt a legeltökéltebb, hogy nem fog hagyni még egy embert meghalni.
Tökéletesen belőtt hajtincsei a sebesség hatására szanaszét álltak, de ez jelen pillanatban egyáltalán nem izgatta. Bár lélekszakadva, de érezte, hogy egyre jobban közeledik a halál pokolian vérszomjas karmaihoz.
Gyorsan befordult a sarkon, ahol viszont kénytelen volt hirtelen megtorpanni. Közvetlenül a lába előtt egy kanárisárga, megroncsolódott kocsiajtó hevert, de néhány méterrel arrébb Kaillen magát a ronccsá vált autót is megtalálta. Tipikus Brooklyn-i taxi volt, de nem éppen a megfelelő, karbantartott állapotban. A szélvédő, valamint az összes többi ablak kitört, szilánkjaik szétszóródtak a macskaköveken. A motorháztető hiányzott, valamint mind a négy kerék elkallódva éktelenkedett az utca különböző pontjain. Az autó nagy részéből piros lángcsóvák nyújtogatták nyelveiket az ég felé, melyeket fekete füstfelhők követtek.
A férfi futólépésben, zihálva elindult keresztül az üvegdarabokon, amelyek recsegtek-ropogtak, mikor rájuk ereszkedett. Szerencsére az út volt annyira széles, hogy meg lehessen kerülni a valószínűleg felrobbant taxit, de Kai szinte minden ötödik lépésnél egy-egy kocsialkatrészbe botlott, sőt, egyszer még hasra is vágódott egy gumiabroncsba ütközve, amely kellemetlen illatot árasztott az égés hatására. Ottiwell erre cifrán elkáromkodta magát, de hamar feltápászkodott és immár rohanva folytatta az utat. Feje iránytűként működve mutatta az utat, amerről nem is olyan régen azt az ördögi kacajt hallotta. Lángok sorait kerülgette, melyek forróságot varázsoltak a levegőbe, ha közel ment hozzájuk.
Az állítólagos robbanás helyszínét elhagyva a nyomozót az a gondolat nyugtatta meg, hogy minden egyes ugrással közelebb ér ahhoz, hogy golyót lőhessen a gyilkos Bérlő színtelen testébe. Bár tudta, hogy ezeket a lényeket nem lehet elpusztítani, valamilyen szinten mégis sebet ejtettek rajtuk a lövések. A szervezetben már több éve azon dolgoztak, hogy kiderítsék, miként lehet elpusztítani a káosz szülötteit, de eddig semmit nem értek el.
Kaillen felemelt pisztollyal fordult be egy sikátorba, amely a két sötét fal közé szorítva tátongott az utcán. Ösztönei automatikusan erre a helyre vezették a férfit, de jelenleg annyi minden kavargott a fejében, hogy abban sem volt biztos, a saját gondolatait hallja-e. Természetesen lelassítva, hangtalanul osont be a falak közé, hiszen tudta, hogy a Bérlő odabent tartózkodik. De amikor belépett, egy pillanatra sóbálvánnyá változott. Rowan, Abraham régi iskolatársa csillogó zöld szemekkel és hullámzó hajjal a sikátor végében, a falnak szorítva állt. Bár néhol sárpöttyök borították és arcszíne egészen tejfehér lett a kétségbeeséstől, élt és virult. De a nyomozónak észre kellett vennie a cseppet sem bájos Bérlőt is, aki vértől csöpögő késsel közeledett a ziháló lány felé. A gyilkos tőrbe csalta, majd lassan, fájdalmak között akart végezni az áldozattal.
Rowan összehúzott szemekkel, elszántan nézett a gyilkosra. Kaillen biztos volt benne, hogy a lány meglátta őt, és bár egyetemre még nem járt, volt annyira profi, hogy egy másodpercnél tovább egy pillantást sem vetett a nyomozóra, hiszen ha sokáig pásztázta volna az idegent, leleplezi.
A nyomozó idegesen a Bérlőre fogta a pisztolyát. A gyilkos élesen mosolyogva készült a másvilágra küldeni a sarokba szorított lányt, de Kai biztos volt benne, hogy nem fogják megúszni annyival, hogy egyszerűen lelövi, majd Rowannel együtt elmenekülnek. Ezek a lények vérszomjasak és ravaszok voltak, nem lehetett őket csupán ennyivel megállítani.
Kaillen a ravaszra helyezte mutatóujját. Kész volt rá, hogy elsüsse a pisztolyt, de ki akarta várni a megfelelő pillanatot. Látta Rowan csillogó szemeit, amelyek elszántan, de mégis kétségbeesetten meredtek a felé közeledő gyilkosra. Arca akaratlanul is azt sugallta a nyomozó számára, hogy lője már le azzal a fegyverrel. De Ottiwell várt addig a pillanatig, amíg a Bérlő a legkevésbé számíthatott rá, hogy megtámadják.
- Nocsak, nocsak - szólalt meg éles kígyóhangon a gyilkos, majd közvetlenül az exgimnazista előtt megtorpant. - , kit fújt ide a szél? Csak nem az egyik régi barátunkat?
A lény egyenesen Kaillen felé fordult. Véreres, őrült szemekkel pásztázta a férfit. A nyomozó dühtől égő tekintettel nézte, ahogy a Bérlő elmosolyodik. Vértől bűzlő alakja szinte vibrált a sötétségben, ahogy ujjait végigtáncoltatta vértől csöpögő vadászkésén. A férfinak feltűnt, hogy nem Darius-szal, a Bérlők vezérével van dolga. Hiszen a főkolompos mindig elegánsan, öltönybe bújtatva végzett az áldozataival, mintha csak a temetésükre készülne. Ez a gyilkos viszont egyszerű ruhát viselt, cseppet sem volt kiöltözve.
- Mit gondolsz, Ottiwell, kinek a vére ez? - kérdezte, miközben ujjáról egy vércsepp zuhant a földre.
A nyomozó csak e ördögi kérdés után eszmélt rá, hogy mi is történt. Először sebet ejtett rajta pár helyen, majd fájdalmak között, a legnagyobb félelmét felhasználva akart végezni vele. És hogy kivel? A kiszemelt áldozattal, a lánnyal, aki a falnak támaszkodva, kétségbeesetten vérzett a jobb karjából és combjából. Kaillen eddig meg sem látta a Rowanen ejtett vágásokat, melyekből a piros folyadék cseppenként távozott el. A dühtől remegő kézzel készült meghúzni a ravaszt. Bosszút akart állni ezeken a lényeken Meredith-ért és az összes többi meggyilkolt emberért.
A nyomozó mutatóujja megrándult. A hangtompító pisztolyból kilőtt a golyó, amely egyenesen a Bérlő homloka felé száguldott. Nem volt hiába való az a sok célbalövészet, amelyet hetente legalább háromszor - néha még ötször is - gyakoroltak a C.A.M.A.-nál.
De mielőtt a golyó eltalálhatta volna a gyilkost, az fekete füstté változva eltűnt. Kaillen számíthatott volna erre a trükkre, hiszen munkája során rengetegszer találkozott már ilyen jelenséggel. A Bérlők köddé válva eltűntek, majd kisvártatva megjelentek valahol máshol.
Ottiwell gyanakvóan nézett körül, már amennyire körül lehet nézni egy sikátorban. Pisztolyát markolva kémlelte végig a már ijesztően sötét területet, számítva rá, hogy meglepetés éri. Egyelőre nem foglalkozott a szépséges Rowannel, aki zöld szemeivel a férfira bámult.
A következő pillanatban Kaillen kezéből kirepült a pisztoly. A nyomozó hirtelen a falnak vágódott, melynek következtében Kai sajgó koponyával landolt a földön. Élete során rengeteg kiképzésen vett részt, egy ilyen kis ütés meg sem kottyant neki. Zihálva talpra állította magát, de nem sokáig élvezhette a szilárd talajt. A Bérlő fekete füstfelhő képében közeledett a nyomozó felé, aki zihálva, de tomboló tekintettel várta a fejleményeket. Eszében sem volt megfutamodni, pedig lehet, hogy jobban tette volna, ha fogja magát, majd Rowannel együtt elmenekülnek a helyszínről. De meg akarta mutatni a gyilkosnak, hogy ki a főnök, még ha biztos is volt benne, hogy ezt a csatát nem nyerheti meg.
Mire a Bérlő a férfihoz ért, felöltötte emberi formáját. Kaillen érezte, hogy lába alól eltűnik a talaj, majd ismét a falnak csapódik. Érdes ujjak szorítását érezte a nyakán, melyek egyre erősebben nyomták a vörös, omladozó tégláknak.
Ottiwell felkészült rá, hogy most meg fog halni. Erőlködve próbálta lefejteni bőréről a szorító, karmos kezet. Élete legrosszabb perceit érezte megfogalmazódni a fejében. Maga előtt látta, amint vérbe fagyva fekszik a sikátor porában már több napja. Az emberek még csak észre sem vették. Nyaka csak éppen annyira volt kettészelve,hogy egy utolsó réteg bőr még a helyén tartsa. Kék szemei sóbálványként meredtek az ég felé. De hol voltak a barátai? Mért nem keresték? Kaillen számított volna a munkatársaira; hogy ők majd elviszik innen, és egy méltó szertartás kíséretében békében távozhat a szebb világra. De senki sem jött. A nyomozó rajtuk kívül senkire nem számíthatott. Az utolsó élő rokona pár éve elhunyt, így a férfinak senkije nem maradt, kivéve a C.A.M.A. ügynökeit. Viszont úgy tűnt, ők is elfeledték.
Aztán Kaillen visszatért a valóságba. Már nem egy mocsokban fekvő hulla volt, akit saját vérében úszva elfeledtek. A Bérlő játszott vele. Azt mutatta, amitől a férfi a legjobban tartott. Attól, hogy elfeledik, és senki nem marad az életében. Hogy egyedül, bajtársak nélkül a föld alá temetik, de még ekkor sem keresi senki. Egyszerűen elfelejtik, mintha nem is létezett volna. Akárcsak a rokonait.
- Jaj, te szegény - mondta a gyilkos, miközben egyre erősebben mélyesztette karmait Ottiwell nyakába, aki még mindig szabadulni próbált.
A Bérlő teljes erejéből a falhoz szorította, hogy véletlenül se tudjon elszökni. Közben elővette éjfekete nyelű vadászkését, mely még mindig Rowan vérétől csöpögött.
- Ne félj, barátom. Gyorsan végzek veled, aztán a szépséges kisasszony jön - nevetett fel a lény, majd a fegyvert Kai nyakához nyomta. - Már régóta vártunk erre a pillanatra, Ottiwell. Ne aggódj, nem leszel egyedül. Nemsokára utánad küldjük a kis barátaidat is, hadd legyetek ismét együtt.
A Bérlő felkészült rá, hogy elvágja a férfi torkát. Kaillen érezte, hogy egész testében megborzong, mikor bőréhez ér a Rowan vérével átitatott gyilkos fegyver.
Nem akarta így végezni. Élni akart még, hogy kiirthassa ebből a mocskos, gyalázatos világból a szüntelen öldöklést, melyben ártatlanok estek el. Ő csak azt bántotta, aki rászolgált. De a Bérlők nem válogattak jó és rossz között. Volt, amikor naponta több embert gyilkoltak meg, nem is akármilyen módon. Kai azt akarta, hogy a gyilkosok megfizessenek tetteikért.
Ám a sötét lény keze egy pillanatra elbizonytalanodott. Már nem szorította annyira a nyomozó torkát, és dühösen égő tekintettel meredt maga elé.
A gyilkos vicsorgó fogakkal megfordult a tengelye körül, közben a földre vetette Kaillen Ottiwellt. A férfi kissé fuldoklott az erős szorítás miatt, amely majdnem végzett vele. Még mindig a bőrén érezte az érdes ujjakat, melyek néhány másodperce még a nyakát szorongatták.
Kai köhögve nézett a Bérlő felé. Hűvösen tapasztalta, hogy az az idő, ami számára perceknek tűnt, igazából csak pár pillantás volt. Halk dörrenés fúrta át a végtelen csendet, amelyet a hangtompító fegyvernek köszönhetően aligha hallhatott más is a sikátorban tartózkodókon kívül. Az acélszürke golyó a gyilkos homlokába fúródott, de nem hagyott nyomot. Ugyanis az emberi test csupán egy álca volt a lények számára. De Kaillen számára mégsem ez a jelenség volt a meghökkentő, melyet már annyiszor tapasztalt. Elkerekedett szemekkel nézett Rowanre, aki a nyomozó fegyverét kezében tartva állt, alig egy méterre a lélektelentől, miközben az egy kissé megtántorodott. A lény pillanatnyilag úgy nézett ki, mint ahogy Kai festhetett egy napja, részegen. Egy-két botladozás közepette dőlt a falnak, amely így támaszul szolgált neki. Ám ez csak ahhoz kellett, hogy azt a kevés erőt, amit a lövés által elvesztett, újra visszanyerje.
A férfi ekkor újabb golyó zúgását hallotta, ám ez nem Rowantől származott.
Megtaláltak, gondolta, miközben vigyorogva tapasztalta, hogy a golyó célba ért. A Bérlő mellkasába fúródott, mire a gyilkos vicsorogva felszisszent.
Ottiwell még egy utolsót tüsszentett az orrába ment por miatt, mielőtt lábra tápászkodott. A két jövevénnyel, akiket Kai mosolyogva és egy kissé zihálva fogadott, nyert ügyük volt. Az a drága, gyönyörű főnökasszony, valamint az a cseppet sem kívánatos okostojás hacker személyesen állt a sikátorban, ahol pár perccel ezelőtt még gyilkossági kísérlet zajlott.
- Úgy emlékszem, nem engedtem meg, hogy kinyírasd magad - mondta szúrós szemmel Jacelyn, Kaillenhez intézve szavait. A nyomozó vigyorogva fogadta a nő szemtelenségét.
A főparancsnok még egyszer utoljára elsütötte fegyverét, ismét golyót lőve a méregtől elvörösödött szemű Bérlő lélektelen testébe.
- Örömömre szolgált találkozni, Frewer kisasszony - mondta a gyilkos, majd vértől csöpögő fogait kivillantva a nőre mosolygott.
A lélektelen utolsó mondata a falak között visszhangzott, majd a Bérlő fokozatosan éjfekete füstfelhőre bomlott, amely elszállt a szürke ég felé.
Jace elégedetlenül köpött egyet, majd pisztolyát megforgatva a tokjába helyezte azt.
Kaillen jól tudta, hogy a lény egyáltalán nem pusztult el, csak egy aprócska sebet ejtett rajta a három lövés. Egy kis erővesztíés volt ez neki, semmi több, amelyet egy újabb gyilkossággal rögtön orvosolni tudott. A nyomozó azzal a gondolattal nézett a füstfelhő után, hogy a mai napon nem fogják megúszni legalább egy haláleset nélkül.
- Ó, Jace, drága parancsnokom! Mekkora öröm, hogy látlak! Viszont célozhattál volna egy kicsit pontosabban, mondjuk a torkára vagy a homlokára, de.. - A nő egy pillantással a vigyorgó Kai-be fojtotta a szót, mely azt üzente, ha nem fogja be most azonnal, az ujja véletlenül a ravaszra vándorolhat, és garantáltan célba fog találni a golyó.
A néhány másodperces csendet végül a tőlük pár méterre álló Rowan törte meg, Megköszörülte torkát, ezzel elérve, hogy mindhárman a lányra vándoroltassák a tekintetüket.
Az exgimnazista a földre dobta Kaillen fegyverét, amely közvetlenül a férfi lábáig csúszott a porban.
- Csak két töltényed volt - közölte flegmán.
Kaillen kissé durcás arcot vágott, amiért kioktatták, de magához vette a fegyvert. Az övére elhelyezett tokba helyezte, majd elkezdte leporolni magáról a mocskot. Mégis hogy történhetett meg, hogy ő ilyen koszos lett?
Miközben a férfi portalanította magát, Abraham kilépett Jace háta mögül.
- Szia, Rowan! - mosolygott a lányra.
Az említett lány a hacker láttán sugárzó arccal lépett a kis csapathoz, majd lazán megölelte a férfit, aki erre nagyon is kipirosodott.
- Te jó ég, Bram! Ezer éve nem láttalak!
Kaillen ferde szemmel nézte végig a jelenetet. Valahogy nehezére esett megérteni, hogy egy csinos csaj a lányok terén csődtömeg haverját ölelgeti. Hogy lehetett a kis kockának egy ilyen közeli ismerőse?
- Mi nem ölelkezünk? - súgta oda Jace-nek, mire a nő cseppet sem gyengéden gyomorszájon vágta. A férfi kétrét görnyedt a belé hasító enyhe fájdalomtól.
- Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy nem adtam engedélyt, hogy megölesd magad? Nos, visszavonom.
Kaillen már megszokta az ilyesfajta gúnyolódásokat a nő részéről. Naphosszat egymást nyűtték, néha még nyomozás közben is. Bár Kai nem merte volna bevallani magának, de legbelül tisztában volt vele, hogy nem tudja annyiban hagyni Jace folytonos visszautasítását.
Ottiwell Rowanhez lépett, aki éppen a főparancsnokkal fogott kezet. A nő összehúzott szemekkel mérte végig a lányt, de meg sem szólalt. Még a vak is látta, hogy Jacelyn nincs oda a próbaidős nyomozóért.
A férfi is kezet fogott az exgimnazistával, aki nem is volt olyan ügyetlen a fegyverekkel, mint azt elsőre hitte. Igazán beletalált a kezébe a pisztoly, és Kaillen biztos volt benne, hogy ennek a tizenkilenc éves lánynak még nagy hasznát veszik.
××××
Jace elfordította a kulcsot, mire a motor útra készen felbőgött. A hamufekete szolgálati autó nagy sebességgel fordult le a parkolóhelynek szolgáló járdaszegélyről. Zúgó kerekekkel hagyták el a tizenhetedik utcát, ahol nem is olyan régen mindannyian egy újabb szörnyű emlék gazdáivá váltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése