Kaillen
,,A belenyugvás nem feladást jelent. Nem jelent vereséget, csak annak a felismerését, hogy ideje
elfogadni a dolgot és továbblépni."
elfogadni a dolgot és továbblépni."
(Gyilkos elmék c. sorozat)
Kaillen Ottiwell úgy érezte, felfordul vele a világ. Elhomályosult tekintete jelezte, hogy elgyengülni készül, száraz könnyei pedig legördülnek arcán. A düh és a szomorúság egybevetve, megállíthatatlanul harcolt ellene belülről, bosszúszomjas tudata pedig elborulni készült.
Pontosan két napja volt, hogy föld alá temették Merryt. Azt a szelíd mosolyt, mely fakó képpé változott a nyomozó elméjében, azt a ragyogó szempárt, mely már nem sütött a nevetéstől le rá. Nem érezte a selymes orgonaillatot, nem látta a kecses mozdulatokat, sem a napnál fényesebben ragyogó íriszt. A keserűség méreggel átitatott tőrjei fogakként hatoltak bőrébe, hogy sebet ejtsenek, végül szilánkokra marják szét a férfi érzéseit.
Gyűlölete az árok szélén táncolt, kész lett volna azonnal megkeresni Dariust, és szétlőni a fejét. A gyilkos sötét lelkébe akart hatolni, hatalmas fájdalmat okozni, majd egy utolsó rántással kioltani a veszedelmes vérszomjat.
Most mégis úgy érezte, nem lenne képes minderre. Az energia keserű füstként szállt ki lényéből, akárcsak egy megfutamodni készülő Bérlő. Egy élettelen gyilkos, aki nemrég enyhített vágyán, és újabb áldozatot húzott ki a pokol végtelen listájáról.
A száguldó autó ablakát pásztázva csak még reménytelenebbnek érezte mindnyájuk helyzetét. Az ablakon legördülő esőcseppek, mintha a csapat szeméből csordultak volna ki, és áztatták volna a holttestet.
Szinte látta maga előtt, ahogy évek múlva Merry kifakult, repedezett csontjai állják az idő kerekét a porosodó koporsó mélyén. A hús már rég levált róluk, és egybeolvadt a földdel. Százlábúak és csótányok mászkálnak a fagyos bordák között, melyek mögött nemrég még egy szív próbált dobogni.
Kaillen dühöt, keserűséget és undort vélt felfedezni gondolataiban. Tisztában volt vele, hogy már nem tehet semmit, hiába erőlködik. Elmejátéka csak a gyöngeséget csalta ki lelke legmélyebb bugyraiból, amely ennek hatására fortyogva akart feltörni, akár a tűzforró láva a kráterből, hogy eltiporjon mindent.
Amikor a férfi először meglátta a gyilkosság helyszínét, az ütő is megállt benne. Járt már egyszer abban a szobában, amikor Jonnal feljöttek kicsit iszogatni. A sör- és pattogatott kukorica dombokba temetkezve adták át magukat a futball szellemének, melyet aznap élőben adtak a tévében. Akkoriban hangulatos fény derengett a lámpaizzókból, a lágy színű falak megteremtették azt a bizonyos hangulatot, amitől mind a két férfi kellően el tudta lazítani magát, hogy aztán nagyokat nevetve és kortyolva az itallal telt üvegekből, beleáshassák magukat az önfeledt szórakozásba.
Ám a mai látogatás folyamán pillanatok alatt kitörlődött emlékezetéből a helyiség igencsak kedves és szívmelengető kinézete. Jelenleg a falakról csöpögött a vér, amiből a padlóra is bőven jutott, bemocskolva a mintás szőnyeget és a parkettát. A szobába lépve azonnal a vörösre színeződött szilánkokra terelődött a nyomozó tekintete, melyek között akaratlanul is látta Meredith holttestének élettelen körvonalát, ahogy az alvadt folyadék körülfogja alakját, majd megfojtja.
Akkor és ott megfogadta magának, hogy soha többé, még csak be sem teszi a lábát abba a házrészbe.
Megálljt parancsolva gyengeségének igyekezett elterelni gondolatait a halott nőről. A visszapillantó tükörbe nézve pásztázta Jacelyn szemeit, aki úgy meredt ki a szélvédőn, mintha meg akarna fojtani egy medvét. Kaillen szívesen elméjébe zárta volna, mit érez most a főparancsnok, de miután jobban átgondolta, arra a következtetésre jutott, hogy inkább nem akarja megtudni. A nő gondolkodási módja felettébb bonyolult és megfejthetetlen volt, amivel a férfi sokszor próbált játszadozni, de Jace olyan falat épített maga köré, amit még a legerősebb buldózer sem tudott volna áttörni. Annyi viszont biztos volt, hogy ő hordozta magán legjobban Merry sorsát, emiatt pedig mindnyájuk közül őt érintették és sújtották le különösebben a történtek. Noha az egyesület hímnemű tagjai is túlzottan megviseltek voltak társuk elvesztése miatt, Jacelyn még a szokásosabbnál is ridegebb és zárkózottabb lett.
A főnökasszony meglehetősen zűrös múlttal rendelkezett, melynek firtatásával Ottiwell már sokszor próbálkozott, természetesen mindig sikertelenül. Csupán annyit sikerült kiszednie a nőből, hogy Darius, a Bérlők főkolomposa gyilkolta meg annak idején Jace apját is. Ezek után Kaillen számára magától értetődő volt, hogy Jaceyt mostmár nemhogy csak megrázták a mai nap történései, de kész lett volna akár lemészárolni a lelketlen gyilkosok nagy részét, ha kell egy kanárisárga gumikacsa segítségével. A nyomozó, szíve szerint követte volna ezt a példát. Ki akarta deríteni, miként lehet kiiktatni a gyilkosokat, ha a sors megkívánja, akár egy porolóvassal is. Nem hagyhatta, hogy még több ártatlan embert mészároljanak le.
Kai nagyot sóhajtott, mikor a szolgálati autó motorja köhögve leállt. Végre visszaérkeztek az egyesület épületéhez, és újra elnyomhatja magában érzéseit, egy darabig elfeledve azokat a csúfos külvilág elől.
Ingadozó alakja alig látszott ki a zuhogó esőből, mikor kilépett a szabadba a kocsi ajtaján keresztül. A jéghideg esőcseppek ezernyi szilánkként fúródtak sápadt bőrébe, eláztatva frizuráját és vékony dzsekijét. A hirtelen jött nyárvégi zápor sűrű ködöt varázsolt Brooklyn fölé, elfedve a távoli felhőkarcolók tetejét. Az úttest lassan patakká változott, ahogy vékony erekben csorgadozott le rajta az esővíz.
A férfi különösen éltetőnek érezte a vízcseppeket. Arca felfrissült az életet adó elemtől és visszarángatta őt a kegyetlen valóságba, hogy újra és újra emlékeztethesse magát: ez nem álom.
A nyomozó cseppet sem törődött a szemébe csorgó folyadékkal, miközben lenyomta a mocsokkal átitatott kilincset, majd átlépett a küszöbön. Lesütött szemekkel kisöpörte látóköréből a hajszálakat, majd letépte magáról a kabátját. Ekkor vette csak észre, hogy Jace és Rowan követte őt. Szinte teljesen megfeledkezett a két nőnemű élőlényről, akik esőcseppektől pöttyözött ruhadarabokkal érkeztek az épületbe. Rowan meglehetősen durcás arcot vágott, így úgy nézett ki, mint egy kisgyerek, aki nem szerezte meg az áhított cukorkáját.
Kaillen sóvárogva tekintett a régi gimnazistára. A lánynak mindene megvolt, amit csak szeretett volna. Ezüstös ruhák, finomabbnál-finomabb ételek, sőt, cselédek lesték minden apró kívánságát. A rengeteg pénz és a kastély méretű luxusvilla már csak hab volt a tortán. Ezzel szemben Kai lakás hiányában a munkahelyén csövezett, talán annyi fizetséget kapott az alapos munkájáért, mint Rowan zsebpénz gyanánt.
Nem volt gondja a lánnyal, valahol még csinosnak is találta, de a nyomozó szemében, Jacelyn mellett egyértelműen elbújhatott. Összehasonlítva az ébenfekete hajzuhatagot és az ehhez társuló, fegyelemtől csillogó szempárt, amely minden reggel szembenézett az ő tengerkék retinájával, és a mohazöld tekintetet együttvéve a csillogó, barna tincsekkel, Kaillennél egyértelműen az első tétel volt a nyerő. A fekete boszorkányra hajazó nő szépsége majdnem felért az ő szemkápráztató külsejéig. Majdnem. Bár Rowan sem volt egy szipirtyó, sőt, nagyon is szép volt a maga tizenkilenc éves módján. Ha a nyomozó nem lett volna nyolc évvel idősebb a lánynál, na meg persze ha Jacelyn nem létezett volna, simán el tudta volna képzelni maga mellett. De a korkülönbség ez esetben túl soknak számított nála, és meg akarta adni az esélyt Abrahamnek is, aki nyilvánvalóan tetőtől-talpig belezúgott régi iskolatársába. Nem tudta, hogy Rowan látja-e a merő vágyakozást a hacker szemében, amikor a lányra néz, mert ezidáig úgy tűnt, hogy vagy nem veszi észre vagy nem akarja észrevenni.
Női társainak utat engedett, akik be is fáradtak a nappaliba. Természetesen a drága Jace-től nem maradhatott el a jól megszokott, ördögi pillantás. Ám amikor a két tekintet egymásba fúródott, Kaillen érzékelni tudta, hogy valami megváltozott. A fekete mélység nem úgy sütött le rá, mint eddig; sokkal inkább sajnálat, zavarodottság és gyűlölet egyvelege kavargott a sötétségben, mintsem az eddigi lenézet, szégyen és kacagás.
- Rendben. Egész úton tűrtem a tudatlanságot, most pedig magyarázatot követelek. Tudni akarom, ki az a Darius, és hogy ki volt az áldozat a gyilkosság során. - Rowan acélos hangja egy darabig csengett a falak között. Követelőzése jogos volt, ugyanakkor Kai mégsem érezte kötelességének, hogy beszámoljon. Ha Jacelynen múlt volna, a lány akkor sem tudta volna meg az igazságot, ha haldoklása napján ez lett volna az utolsó kívánsága. Ezzel csak egy baj volt: tényleg Jacelynen múlt.
Kaillen két választási lehetőség mellett próbált érvelni. Ha elárulja, a lelke talán fellélegezhet kicsit, viszont kapna egy istenes nagy pofont a főnökasszonytól. Ha pedig hallgat az ügyről, talán többé sosem lesz képes Rowanre nézni. Hiszen a lánynak is megvoltak a maga jogai, így a szervezet úgy dönthetett volna helyesen, ha az első pontot választja, mivel a próbaidős dolgozónak jogában állt tudni, ki volt az elődje, és miféle oknál fogva került ennek a helyére.
A nyomozó már nyitotta volna a száját, de Jacelyn újfent beelőzte.
- Elég annyit tudnod, hogy Darius egy a Bérlők közül, talán az egyik legerősebb. Az áldozatról pedig nem mondhatok semmit, így nem is ajánlom, hogy beleüsd a csőrödet. Ehhez az ügyhöz végképp semmi közöd, nem kötelességem beszámolni a részletekről - mondta katonásan, szemrebbenés nélkül a főparancsnok, majd fújt egyet és leroskadt a zöld kanapéra.
- Remek. - Rowan karba tette a kezét, és követve Jace példáját, puffogva leült a nő mellé.
Kaillen a hideg falnak támaszkodva hallgatott. A főnőkasszony sokatmondó pillantásából kiválóan ki tudta szűrni, hogy ha egy szót is szól Meredithről, összeláncolja őt Raziellel. Ez bőven elég volt a nyomozó számára, hogy meggyőződjön.
Eközben Abraham az íróasztalánál gubbasztott, mintha meg sem hallotta volna, hogy társai hazaérkeztek. Meredt szemekkel szögezte tekintetét a számítógép képernyőjére, miközben ujjai folyamatosan a billentyűzet különböző gombjait táncoltatták meg. Arca fehéren fénylett a nap és az elektronikai gép világában, miközben szeme meg-megrebbent a világhálón való kutatás közben.
- Hé, Bram! Visszatértünk a nyomozásból, és képzeld, Darius a gyilkos. - Kaillen váratlanul közölni próbálta a tényeket, hátha sikerül kizökkentenie a hackert az átmeneti múmiaságból. Mindeközben szinte teljesen belemászott társa arcába, hogy az végre megbizonyosodjon róla, ők hárman még mindig élnek és virulnak.
Ám a kis okostojás meg sem mozdult a gép mellől.
- Én megpróbáltam - mondta Kai, majd megvonta vállait.
- Ugyan, biztosan csak elmerült a munkájában. - Rowan hangja csendült fel. A lány odasétált régi barátjához. - Bram, minden rendben?
A hímnemű egyén úgy fordult meg a széken, mint egy puskagolyó. Szemei kíváncsian csillogtak, s mikor ránézett egykori iskolatársára, nyoma sem volt a feszültségnek, amit pár pillanata Kaillen vélt felfedezni arcán. A hacker megdörzsölte homlokát, és alig látszó mosolyt erőltetett ábrázatára.
- Ami azt illeti, találtam pár érdekes dolgot - mondta, miközben újra beleásta magát az internet csodálatos univerzumába.
Kaillen felvont szemöldökkel Jacelynhez fordult. Abraham csak úgy átnézett rajta, pedig nemrég annyira közel hajolt hozzá, hogy szemgolyóik kis híján összecsókolóztak.
- Te el tudod ezt hinni? Mintha láthatatlan lennék, engem észre se vett! - méltatlankodott széttárt karokkal a nyomozó, a fekete szépséget kémlelve.
Jacelyn ekkor felállt, és kérdően nézett a szívtipró csapattagra.
- Én teljesen meg tudom érteni Bram reakcióját. A legtöbbször én is azt kívánom, hogy bár ne is léteznél. Szívességet tennél a világnak - vágta rá a nő, mialatt ő is a hacker háta mögé lépett. - Bram, szabad tudnom, mi történt?
Kaillen egy pillanatra kiöltötte a nyelvét, ezzel kifejezve, hogy mennyire megtisztelőek számára e szavak. Természetesen nem akart kimaradni a buliból, így ő is a számítógép fölé görnyedt.
Abraham egy friss cikket nyitott meg egy hangos klikk segítségével.
- Long Islandnél lezuhant egy repülőgép. Az internet azóta ettől pörög, amióta elmentetek, alig győztem átkutatni az újabb és újabb cikkeket - világosította fel Bram a csapat többi tagját.
- Ez nem lehet igaz. Már megint elkéstünk! - csapott öklével az íróasztalra Jace, de olyan erősen, hogy még a klaviatúra is beleremegett. Kaillen attól félt, hogy a nő dühlevezetés képpen felkap valami éles tárgyat, és átlyukasztja vele a falat.
- Jacelyn, nyugodj le. Még az sem biztos, hogy ők tették, talán csak egy ártatlan baleset volt - próbált javítani a helyzeten a nyomozó, de mint kiderült, ezzel elvetette a sulykot.
- Ártatlan? Ezek a mocskok mészárolják évek óta Brooklynt. És ki tudja, hol folytatódik az öldöklés. - A főnökasszony olyan szemekkel nézett a férfira, mintha az merő képzelgést állított volna. Tekintetéből áradt a határozottság, melyet ha megcáfolnak, bizonyára az egész város halt volna az illetővel együtt.
Ugyanakkor Jacelyn szavait hallgatva, maga is meggyőződött, hogy saját állítása túl hamisan cseng. A fekete szépségnek igaza volt. A Bérlők talán átutazóban vannak, hogy újabb helyeket kerítsenek a hatalmukba. Ha ez igaz, és tényleg kezdenek szétterjeszkedni az egész országban, egyértelműen megnehezülne az egyesület dolga.
- Gondoljátok, hogy egy Bérlő tette? - kérdezte Rowan, miközben a balesetről szóló cikket fürkészte.
- Én nem így fejezném ki magam. Sokkal inkább biztosak vagyunk benne, de amíg nincs bizonyíték és nem kutattuk át a helyszínt, nem tehetünk semmit - szólalt meg összehúzott szemekkel Jace.
Kaillen rápillantott a képernyőre, majd jobban szemügyre vette a becsapódásról készült fényképet. A hófehér utasszállító repülőgép egy régi, farmházhoz hasonló épület szinte teljes oldalát letarolta. Körülötte füstölt a fű; bizonyára pár órája készűlhetett a kép, kis idővel a baleset után. Még így is szörnyű látvány tárult a nyomozó elé, pedig a java még hátra volt. A kép eléggé távolról volt készítve, így természetesen nem lehetett látni a vértócsákat, amik bizonyára körülfogták a gépezetet.
Bár ilyen ügyük még nem volt, Kai mégsem lepődött meg igazán. Merry halála után már bármit el tudott képzelni a Bérlőkről. Az sem volt kizárt, hogy az egyikük megszállta a nappali lámpaizzóját, és onnan figyeli a csapatot. Sokszor nem tették meg a kellő óvintézkedéseket, de amíg nem derítik ki, hogyan lehet kiírtani őket, hiába próbálkoznának.
- Kaillen és Bram, ti fogtok gondoskodni az ügyről - közölte Jacelyn, majd sarkon fordult és az edzőterem felé igyekezett.
- Tessék? - kérdezte egyszerre a két hímnemű egyén, mire mindketten a főnök felé fordultak.
Mi tagadás, Kaillen nem számított rá, hogy ő is részt fog venni az akcióban. Sőt, mi több, biztos volt benne, hogy újra itthon tartják konyhamalacnak. Ritka volt az az eset, amikor Jacelyn a két férfira bízott volna valamit. A komolyabb ügyeket mindig saját maga kezelte, hogy még véletlenül se csússzon be valami, ami mindent tönkrevághatna; ez a valami pedig természetesen Kaillen volt.
Egy szó, mint száz, óriási megtiszteltetést jelentett számára a nő kijelentése. Talán elkezdett megérni az a gyümölcs, amelynek íze pár év elteltével sem akart a savanyúból édesre váltani. Halovány reménynek tűnt, de Kai számára egyelőre ennyi is elég volt. Jace a bizalom jelét kezdte el mutatni felé, amely jelentősen feltúrbózta a férfit, ám lelkében még mindig ott égett a keserűség mély nyoma.
Jacelyn felvont szemöldökkel pillantott két társára.
- Jól hallottátok. - A nő beletúrt sűrű hajába. - Álnevet és hamis személyit vetünk be a kivizsgálásra, ugyanis nem hinném, hogy az FBI örülne neki, ha kívülállók szaglásznának a környéken. Ezért is fogtok beöltözni valódi ügynököknek, hogy ne fogjon senki gyanút. Egyszerű álcázásról van szó, elutaztok Long Islandig nyomokat és bizonyítékokat keresni, amik segítségével meggyőződhetünk az igazságról. Abraham, gyárts két hamis személyi igazolványt, álnevekkel ellátva; Kaillen, te pedig szerezd be a ruházatot - utasította a két férfit Jace, majd Rowan felé intett, aki követte a nőt az edzőterembe.
Kaillen egy utolsó pillantást vetett a szervezet főhadiszállására, majd beszállt az autóba. Sikeresen elhappolta Abraham elől a kormányt, így végre ő is a volán mögé ülhetett akció közben. Elégedetten biggyesztette orárra fekete napszemüvegét, amely alapöltözetként szerepelt az FBI ügynökre hajazó álcájában. Bram hasonlóképpen festett, bár ő nem rendelkezett hátranyalt hajjal, mint Kai. A nyomozó talán túlzottan is beleélte magát szerepébe, de igencsak megtisztelve érezte magát.
Szélesen mosolyogva elfordította a kulcsot, majd rátaposva a gázpedálra, sebesen gurulni kezdett az autó. Pár óra alatt Long Island-be kellett érniük, ha nem akarták elveszíteni a repülő maradványainak nyomát, amelyet zárt területre szállítottak, így reménykedve, hogy megelőzik a kéretlen látogatók érkezését. Bram már előre kiderítette a szükséges információkat, ráadásul megszerezte a balesetben elhunyt pilóta feleségének lakcímét is. A kivizsgálás után rövid látogatást akartak tenni a nőnél, hogy rákérdezzenek egy-két jelentőségteljes dologra.
Kai izgatottan várta, hogy végre Jacelyn nélkül dolgozhasson terepen. A parancsnoknak így esélye sem volt a szájába rágni a tennivalókat, végre saját gondolkodása szerint tehette azt, amit a helyzet megkívánt, és szabadjára engedhette nyomozói tudását. Miután páratlan ösztönei segítségével rátalált Rowanre, úgy gondolta, kijárna neki egy kis tisztelet a főnők felől, ám a nő a legkisebb jelét sem mutatta annak, hogy büszke lenne a férfira; még egy sima dícséretre sem vitte rá a lélek. Így Kaillen újra szövögetni próbált pár szerencsétlen tervet, amely segítségével bevágódhatna Jace-nél.
A férfi sokszor elgondolkozott rajta, hogy talán mégsem egy igazi egoista. Tény, hogy szeretett jól kinézni, de saját meghatározása szerint, ez magától értetődő volt egy ember számára, hiszen senki nem szeretett volna zsíros, kócós hajjal és mocsokkal áztatott ruhákkal sétálgatni az utcán. Ám bensőjéből kezdett elpárologni az a bizonyos önimádat, ez pedig nagyrészt a C.A.M.A. egyre rosszabbodó helyzetének volt köszönhető, ugyanis mindnyájan kezdtek nagyon lecsúszni, és a Bérlők folyamatos felbukkanása sem könnyített a dolgon.
Kaillen elveszetten kémlelte az egyre hosszabbnak tűnő utat, végül annak reményében, hogy sikerül kicsit feloldania a feszült hangulatot, megszólalt.
- Szóval Bram, hogy alakul a dolog Rowannel?
A megszólított egyén zavartan tekintett a férfira.
- Nem tudom, miről beszélsz.
- Ugyan, haver! Előttem nem kell titkolóznod. Ha valaki, akkor én értek a nők nyelvén.
- Mondja az, aki már több éve sikertelen kísérleteket tesz egyetlen nő megszerzésének érdekében. Egyébként már elmondtam, hogy Rowan csak egy régi barátom, nincs köztünk semmi.
Kaillen elnevette magát, majd megigazította napszemüvegét. Az anyósülésen helyet foglaló Abraham idegesen bámulta cipőjének orrát, miközben keze néha meg-megremegett. Ottiwell biztos volt benne, hogy ha még egy szót ejtenek a lányról, a hacker füle és arca intenzív pirosra fog váltani, akárcsak a vérvörös naplemente.
- Még nem vetettem be a végső fegyvert, szóval csak idő kérdése, mikor törik meg a drága, oké? De most rólad van szó, ejtsük az én fényűző életemet. Szerintem az a kislány nagyon is oda van érted, komolyan nem látod, ahogy rád néz?
- Kaillen, ez hülyeség. Mondtam, hogy nem kellett volna annyit innod a temetés után, úgy tűnik, a másnaposság kifejezetten nem tett jót a felfogási képességeidnek, ugyanis már milliószor elmondtam, mi a helyzet Rowannal, de mégsem vagy képes elfogadni. - Bram lágyan megrázta a fejét, hangja erőtlenül csengett.
- Na de Abraham, a vak is látja, mi a helyzet! El kéne mondanod neki, ha érzel iránta valamit. A lányoknál ez jól bevált módszer, imádják a romantikát.
A hacker halványan elpirult, ezért inkább az ablakot választotta Ottiwell sugárzó arca helyett.
- Ha ez olyan jól bevált módszer, ahogy mondtad, akkor miért nem alkalmazod Jace-en?
- Ő egy fölöttébb bonyolult egyéniség, tehát az ilyesmi nem hat rá.
Bram érthetetlen arckifejezéssel fordult társához. Kaillen közben természetesen végig az úttestet bámulta, egyrészt azért, hogy ne kelljen elszenvedniük egy szerencsétlen karambolt, másrészt azért, hogy elkerülje az olyan kellemetlen pillantásokat, mint amivel most is megtisztelték.
- Komolyan mondtam. Simán elmondhatnád neki, így ha szerencséd van, kapsz tőle egy csókot és össze is jöttök, de ha nem tudod megtörni, valószínű, hogy ellopja a megtakarított pénzed, kitöri az ablakot, és elszökik Mexikóba.
- Kösz, máris megnőtt az önbizalmam - sóhajtotta Abraham, majd ismét a kilátást kezdte kémlelni.
Kaillen szélesen elvigyorodott. Nem volt biztos benne, hogy a hacker megfogadja tanácsait, hiszen túl félénknek bizonyult ahhoz, hogy odaálljon a szeretett személy elé, és elmondja az igazat. Kai egy pillanat erejéig önmagát vélte felfedezni társában, szinte látta, ahogy remegő kézzel próbál Jace irodájának ajtaján kopogtatni, hogy végre beszélgethessen a nővel. Ám az utolsó pillanatban a keze megáll, lábai automatikusan sarkon fordítják és szobájába vezetik.
Ujjai görcsösen szorították a kormány sima felületét, miközben arcáról olvadni kezdett a fényt hozó mosoly. Bár Merryt az elmúlt idő során kissé bennebb rejtette a szívében, hogy valamelyest eltüntesse a fájdalmat az arcáról, a keserűség most Jacelyn képében telepedett rá. Éveken át próbálkozott, de a rengeteg bukás után már nem tudta, mit tehetne.
Így egy laza fejrázás közepette megállapította, hogy egy nagyon hosszú nap áll még előttük, miközben kihajtottak Brooklyn épületei közül.
Ingadozó alakja alig látszott ki a zuhogó esőből, mikor kilépett a szabadba a kocsi ajtaján keresztül. A jéghideg esőcseppek ezernyi szilánkként fúródtak sápadt bőrébe, eláztatva frizuráját és vékony dzsekijét. A hirtelen jött nyárvégi zápor sűrű ködöt varázsolt Brooklyn fölé, elfedve a távoli felhőkarcolók tetejét. Az úttest lassan patakká változott, ahogy vékony erekben csorgadozott le rajta az esővíz.
A férfi különösen éltetőnek érezte a vízcseppeket. Arca felfrissült az életet adó elemtől és visszarángatta őt a kegyetlen valóságba, hogy újra és újra emlékeztethesse magát: ez nem álom.
A nyomozó cseppet sem törődött a szemébe csorgó folyadékkal, miközben lenyomta a mocsokkal átitatott kilincset, majd átlépett a küszöbön. Lesütött szemekkel kisöpörte látóköréből a hajszálakat, majd letépte magáról a kabátját. Ekkor vette csak észre, hogy Jace és Rowan követte őt. Szinte teljesen megfeledkezett a két nőnemű élőlényről, akik esőcseppektől pöttyözött ruhadarabokkal érkeztek az épületbe. Rowan meglehetősen durcás arcot vágott, így úgy nézett ki, mint egy kisgyerek, aki nem szerezte meg az áhított cukorkáját.
Kaillen sóvárogva tekintett a régi gimnazistára. A lánynak mindene megvolt, amit csak szeretett volna. Ezüstös ruhák, finomabbnál-finomabb ételek, sőt, cselédek lesték minden apró kívánságát. A rengeteg pénz és a kastély méretű luxusvilla már csak hab volt a tortán. Ezzel szemben Kai lakás hiányában a munkahelyén csövezett, talán annyi fizetséget kapott az alapos munkájáért, mint Rowan zsebpénz gyanánt.
Nem volt gondja a lánnyal, valahol még csinosnak is találta, de a nyomozó szemében, Jacelyn mellett egyértelműen elbújhatott. Összehasonlítva az ébenfekete hajzuhatagot és az ehhez társuló, fegyelemtől csillogó szempárt, amely minden reggel szembenézett az ő tengerkék retinájával, és a mohazöld tekintetet együttvéve a csillogó, barna tincsekkel, Kaillennél egyértelműen az első tétel volt a nyerő. A fekete boszorkányra hajazó nő szépsége majdnem felért az ő szemkápráztató külsejéig. Majdnem. Bár Rowan sem volt egy szipirtyó, sőt, nagyon is szép volt a maga tizenkilenc éves módján. Ha a nyomozó nem lett volna nyolc évvel idősebb a lánynál, na meg persze ha Jacelyn nem létezett volna, simán el tudta volna képzelni maga mellett. De a korkülönbség ez esetben túl soknak számított nála, és meg akarta adni az esélyt Abrahamnek is, aki nyilvánvalóan tetőtől-talpig belezúgott régi iskolatársába. Nem tudta, hogy Rowan látja-e a merő vágyakozást a hacker szemében, amikor a lányra néz, mert ezidáig úgy tűnt, hogy vagy nem veszi észre vagy nem akarja észrevenni.
Női társainak utat engedett, akik be is fáradtak a nappaliba. Természetesen a drága Jace-től nem maradhatott el a jól megszokott, ördögi pillantás. Ám amikor a két tekintet egymásba fúródott, Kaillen érzékelni tudta, hogy valami megváltozott. A fekete mélység nem úgy sütött le rá, mint eddig; sokkal inkább sajnálat, zavarodottság és gyűlölet egyvelege kavargott a sötétségben, mintsem az eddigi lenézet, szégyen és kacagás.
- Rendben. Egész úton tűrtem a tudatlanságot, most pedig magyarázatot követelek. Tudni akarom, ki az a Darius, és hogy ki volt az áldozat a gyilkosság során. - Rowan acélos hangja egy darabig csengett a falak között. Követelőzése jogos volt, ugyanakkor Kai mégsem érezte kötelességének, hogy beszámoljon. Ha Jacelynen múlt volna, a lány akkor sem tudta volna meg az igazságot, ha haldoklása napján ez lett volna az utolsó kívánsága. Ezzel csak egy baj volt: tényleg Jacelynen múlt.
Kaillen két választási lehetőség mellett próbált érvelni. Ha elárulja, a lelke talán fellélegezhet kicsit, viszont kapna egy istenes nagy pofont a főnökasszonytól. Ha pedig hallgat az ügyről, talán többé sosem lesz képes Rowanre nézni. Hiszen a lánynak is megvoltak a maga jogai, így a szervezet úgy dönthetett volna helyesen, ha az első pontot választja, mivel a próbaidős dolgozónak jogában állt tudni, ki volt az elődje, és miféle oknál fogva került ennek a helyére.
A nyomozó már nyitotta volna a száját, de Jacelyn újfent beelőzte.
- Elég annyit tudnod, hogy Darius egy a Bérlők közül, talán az egyik legerősebb. Az áldozatról pedig nem mondhatok semmit, így nem is ajánlom, hogy beleüsd a csőrödet. Ehhez az ügyhöz végképp semmi közöd, nem kötelességem beszámolni a részletekről - mondta katonásan, szemrebbenés nélkül a főparancsnok, majd fújt egyet és leroskadt a zöld kanapéra.
- Remek. - Rowan karba tette a kezét, és követve Jace példáját, puffogva leült a nő mellé.
Kaillen a hideg falnak támaszkodva hallgatott. A főnőkasszony sokatmondó pillantásából kiválóan ki tudta szűrni, hogy ha egy szót is szól Meredithről, összeláncolja őt Raziellel. Ez bőven elég volt a nyomozó számára, hogy meggyőződjön.
Eközben Abraham az íróasztalánál gubbasztott, mintha meg sem hallotta volna, hogy társai hazaérkeztek. Meredt szemekkel szögezte tekintetét a számítógép képernyőjére, miközben ujjai folyamatosan a billentyűzet különböző gombjait táncoltatták meg. Arca fehéren fénylett a nap és az elektronikai gép világában, miközben szeme meg-megrebbent a világhálón való kutatás közben.
- Hé, Bram! Visszatértünk a nyomozásból, és képzeld, Darius a gyilkos. - Kaillen váratlanul közölni próbálta a tényeket, hátha sikerül kizökkentenie a hackert az átmeneti múmiaságból. Mindeközben szinte teljesen belemászott társa arcába, hogy az végre megbizonyosodjon róla, ők hárman még mindig élnek és virulnak.
Ám a kis okostojás meg sem mozdult a gép mellől.
- Én megpróbáltam - mondta Kai, majd megvonta vállait.
- Ugyan, biztosan csak elmerült a munkájában. - Rowan hangja csendült fel. A lány odasétált régi barátjához. - Bram, minden rendben?
A hímnemű egyén úgy fordult meg a széken, mint egy puskagolyó. Szemei kíváncsian csillogtak, s mikor ránézett egykori iskolatársára, nyoma sem volt a feszültségnek, amit pár pillanata Kaillen vélt felfedezni arcán. A hacker megdörzsölte homlokát, és alig látszó mosolyt erőltetett ábrázatára.
- Ami azt illeti, találtam pár érdekes dolgot - mondta, miközben újra beleásta magát az internet csodálatos univerzumába.
Kaillen felvont szemöldökkel Jacelynhez fordult. Abraham csak úgy átnézett rajta, pedig nemrég annyira közel hajolt hozzá, hogy szemgolyóik kis híján összecsókolóztak.
- Te el tudod ezt hinni? Mintha láthatatlan lennék, engem észre se vett! - méltatlankodott széttárt karokkal a nyomozó, a fekete szépséget kémlelve.
Jacelyn ekkor felállt, és kérdően nézett a szívtipró csapattagra.
- Én teljesen meg tudom érteni Bram reakcióját. A legtöbbször én is azt kívánom, hogy bár ne is léteznél. Szívességet tennél a világnak - vágta rá a nő, mialatt ő is a hacker háta mögé lépett. - Bram, szabad tudnom, mi történt?
Kaillen egy pillanatra kiöltötte a nyelvét, ezzel kifejezve, hogy mennyire megtisztelőek számára e szavak. Természetesen nem akart kimaradni a buliból, így ő is a számítógép fölé görnyedt.
Abraham egy friss cikket nyitott meg egy hangos klikk segítségével.
- Long Islandnél lezuhant egy repülőgép. Az internet azóta ettől pörög, amióta elmentetek, alig győztem átkutatni az újabb és újabb cikkeket - világosította fel Bram a csapat többi tagját.
- Ez nem lehet igaz. Már megint elkéstünk! - csapott öklével az íróasztalra Jace, de olyan erősen, hogy még a klaviatúra is beleremegett. Kaillen attól félt, hogy a nő dühlevezetés képpen felkap valami éles tárgyat, és átlyukasztja vele a falat.
- Jacelyn, nyugodj le. Még az sem biztos, hogy ők tették, talán csak egy ártatlan baleset volt - próbált javítani a helyzeten a nyomozó, de mint kiderült, ezzel elvetette a sulykot.
- Ártatlan? Ezek a mocskok mészárolják évek óta Brooklynt. És ki tudja, hol folytatódik az öldöklés. - A főnökasszony olyan szemekkel nézett a férfira, mintha az merő képzelgést állított volna. Tekintetéből áradt a határozottság, melyet ha megcáfolnak, bizonyára az egész város halt volna az illetővel együtt.
Ugyanakkor Jacelyn szavait hallgatva, maga is meggyőződött, hogy saját állítása túl hamisan cseng. A fekete szépségnek igaza volt. A Bérlők talán átutazóban vannak, hogy újabb helyeket kerítsenek a hatalmukba. Ha ez igaz, és tényleg kezdenek szétterjeszkedni az egész országban, egyértelműen megnehezülne az egyesület dolga.
- Gondoljátok, hogy egy Bérlő tette? - kérdezte Rowan, miközben a balesetről szóló cikket fürkészte.
- Én nem így fejezném ki magam. Sokkal inkább biztosak vagyunk benne, de amíg nincs bizonyíték és nem kutattuk át a helyszínt, nem tehetünk semmit - szólalt meg összehúzott szemekkel Jace.
Kaillen rápillantott a képernyőre, majd jobban szemügyre vette a becsapódásról készült fényképet. A hófehér utasszállító repülőgép egy régi, farmházhoz hasonló épület szinte teljes oldalát letarolta. Körülötte füstölt a fű; bizonyára pár órája készűlhetett a kép, kis idővel a baleset után. Még így is szörnyű látvány tárult a nyomozó elé, pedig a java még hátra volt. A kép eléggé távolról volt készítve, így természetesen nem lehetett látni a vértócsákat, amik bizonyára körülfogták a gépezetet.
Bár ilyen ügyük még nem volt, Kai mégsem lepődött meg igazán. Merry halála után már bármit el tudott képzelni a Bérlőkről. Az sem volt kizárt, hogy az egyikük megszállta a nappali lámpaizzóját, és onnan figyeli a csapatot. Sokszor nem tették meg a kellő óvintézkedéseket, de amíg nem derítik ki, hogyan lehet kiírtani őket, hiába próbálkoznának.
- Kaillen és Bram, ti fogtok gondoskodni az ügyről - közölte Jacelyn, majd sarkon fordult és az edzőterem felé igyekezett.
- Tessék? - kérdezte egyszerre a két hímnemű egyén, mire mindketten a főnök felé fordultak.
Mi tagadás, Kaillen nem számított rá, hogy ő is részt fog venni az akcióban. Sőt, mi több, biztos volt benne, hogy újra itthon tartják konyhamalacnak. Ritka volt az az eset, amikor Jacelyn a két férfira bízott volna valamit. A komolyabb ügyeket mindig saját maga kezelte, hogy még véletlenül se csússzon be valami, ami mindent tönkrevághatna; ez a valami pedig természetesen Kaillen volt.
Egy szó, mint száz, óriási megtiszteltetést jelentett számára a nő kijelentése. Talán elkezdett megérni az a gyümölcs, amelynek íze pár év elteltével sem akart a savanyúból édesre váltani. Halovány reménynek tűnt, de Kai számára egyelőre ennyi is elég volt. Jace a bizalom jelét kezdte el mutatni felé, amely jelentősen feltúrbózta a férfit, ám lelkében még mindig ott égett a keserűség mély nyoma.
Jacelyn felvont szemöldökkel pillantott két társára.
- Jól hallottátok. - A nő beletúrt sűrű hajába. - Álnevet és hamis személyit vetünk be a kivizsgálásra, ugyanis nem hinném, hogy az FBI örülne neki, ha kívülállók szaglásznának a környéken. Ezért is fogtok beöltözni valódi ügynököknek, hogy ne fogjon senki gyanút. Egyszerű álcázásról van szó, elutaztok Long Islandig nyomokat és bizonyítékokat keresni, amik segítségével meggyőződhetünk az igazságról. Abraham, gyárts két hamis személyi igazolványt, álnevekkel ellátva; Kaillen, te pedig szerezd be a ruházatot - utasította a két férfit Jace, majd Rowan felé intett, aki követte a nőt az edzőterembe.
××××
Szélesen mosolyogva elfordította a kulcsot, majd rátaposva a gázpedálra, sebesen gurulni kezdett az autó. Pár óra alatt Long Island-be kellett érniük, ha nem akarták elveszíteni a repülő maradványainak nyomát, amelyet zárt területre szállítottak, így reménykedve, hogy megelőzik a kéretlen látogatók érkezését. Bram már előre kiderítette a szükséges információkat, ráadásul megszerezte a balesetben elhunyt pilóta feleségének lakcímét is. A kivizsgálás után rövid látogatást akartak tenni a nőnél, hogy rákérdezzenek egy-két jelentőségteljes dologra.
Kai izgatottan várta, hogy végre Jacelyn nélkül dolgozhasson terepen. A parancsnoknak így esélye sem volt a szájába rágni a tennivalókat, végre saját gondolkodása szerint tehette azt, amit a helyzet megkívánt, és szabadjára engedhette nyomozói tudását. Miután páratlan ösztönei segítségével rátalált Rowanre, úgy gondolta, kijárna neki egy kis tisztelet a főnők felől, ám a nő a legkisebb jelét sem mutatta annak, hogy büszke lenne a férfira; még egy sima dícséretre sem vitte rá a lélek. Így Kaillen újra szövögetni próbált pár szerencsétlen tervet, amely segítségével bevágódhatna Jace-nél.
A férfi sokszor elgondolkozott rajta, hogy talán mégsem egy igazi egoista. Tény, hogy szeretett jól kinézni, de saját meghatározása szerint, ez magától értetődő volt egy ember számára, hiszen senki nem szeretett volna zsíros, kócós hajjal és mocsokkal áztatott ruhákkal sétálgatni az utcán. Ám bensőjéből kezdett elpárologni az a bizonyos önimádat, ez pedig nagyrészt a C.A.M.A. egyre rosszabbodó helyzetének volt köszönhető, ugyanis mindnyájan kezdtek nagyon lecsúszni, és a Bérlők folyamatos felbukkanása sem könnyített a dolgon.
Kaillen elveszetten kémlelte az egyre hosszabbnak tűnő utat, végül annak reményében, hogy sikerül kicsit feloldania a feszült hangulatot, megszólalt.
- Szóval Bram, hogy alakul a dolog Rowannel?
A megszólított egyén zavartan tekintett a férfira.
- Nem tudom, miről beszélsz.
- Ugyan, haver! Előttem nem kell titkolóznod. Ha valaki, akkor én értek a nők nyelvén.
- Mondja az, aki már több éve sikertelen kísérleteket tesz egyetlen nő megszerzésének érdekében. Egyébként már elmondtam, hogy Rowan csak egy régi barátom, nincs köztünk semmi.
Kaillen elnevette magát, majd megigazította napszemüvegét. Az anyósülésen helyet foglaló Abraham idegesen bámulta cipőjének orrát, miközben keze néha meg-megremegett. Ottiwell biztos volt benne, hogy ha még egy szót ejtenek a lányról, a hacker füle és arca intenzív pirosra fog váltani, akárcsak a vérvörös naplemente.
- Még nem vetettem be a végső fegyvert, szóval csak idő kérdése, mikor törik meg a drága, oké? De most rólad van szó, ejtsük az én fényűző életemet. Szerintem az a kislány nagyon is oda van érted, komolyan nem látod, ahogy rád néz?
- Kaillen, ez hülyeség. Mondtam, hogy nem kellett volna annyit innod a temetés után, úgy tűnik, a másnaposság kifejezetten nem tett jót a felfogási képességeidnek, ugyanis már milliószor elmondtam, mi a helyzet Rowannal, de mégsem vagy képes elfogadni. - Bram lágyan megrázta a fejét, hangja erőtlenül csengett.
- Na de Abraham, a vak is látja, mi a helyzet! El kéne mondanod neki, ha érzel iránta valamit. A lányoknál ez jól bevált módszer, imádják a romantikát.
A hacker halványan elpirult, ezért inkább az ablakot választotta Ottiwell sugárzó arca helyett.
- Ha ez olyan jól bevált módszer, ahogy mondtad, akkor miért nem alkalmazod Jace-en?
- Ő egy fölöttébb bonyolult egyéniség, tehát az ilyesmi nem hat rá.
Bram érthetetlen arckifejezéssel fordult társához. Kaillen közben természetesen végig az úttestet bámulta, egyrészt azért, hogy ne kelljen elszenvedniük egy szerencsétlen karambolt, másrészt azért, hogy elkerülje az olyan kellemetlen pillantásokat, mint amivel most is megtisztelték.
- Komolyan mondtam. Simán elmondhatnád neki, így ha szerencséd van, kapsz tőle egy csókot és össze is jöttök, de ha nem tudod megtörni, valószínű, hogy ellopja a megtakarított pénzed, kitöri az ablakot, és elszökik Mexikóba.
- Kösz, máris megnőtt az önbizalmam - sóhajtotta Abraham, majd ismét a kilátást kezdte kémlelni.
Kaillen szélesen elvigyorodott. Nem volt biztos benne, hogy a hacker megfogadja tanácsait, hiszen túl félénknek bizonyult ahhoz, hogy odaálljon a szeretett személy elé, és elmondja az igazat. Kai egy pillanat erejéig önmagát vélte felfedezni társában, szinte látta, ahogy remegő kézzel próbál Jace irodájának ajtaján kopogtatni, hogy végre beszélgethessen a nővel. Ám az utolsó pillanatban a keze megáll, lábai automatikusan sarkon fordítják és szobájába vezetik.
Ujjai görcsösen szorították a kormány sima felületét, miközben arcáról olvadni kezdett a fényt hozó mosoly. Bár Merryt az elmúlt idő során kissé bennebb rejtette a szívében, hogy valamelyest eltüntesse a fájdalmat az arcáról, a keserűség most Jacelyn képében telepedett rá. Éveken át próbálkozott, de a rengeteg bukás után már nem tudta, mit tehetne.
Így egy laza fejrázás közepette megállapította, hogy egy nagyon hosszú nap áll még előttük, miközben kihajtottak Brooklyn épületei közül.
××××
Kaillen és Abraham magukat kihúzva feszítettek a hatalmas csarnok előtt, amelyben valószínűleg a lezuhant repülőgép maradványai lapultak. A két nyomozó egyelőre elhagyatottan találta a helyet, aminek mindketten fölöttébb örültek, hiszen így nem kellett bevetniük a kétségesnek bizonyuló, hamis személyiket. Az FBI bizonyára süteményt kanalazott a közeli kávézóban uzsonna gyanánt, és Kaillen remélte, hogy még egy jó darabig ott is maradnak, ahol vannak, ugyanis nagy volt az esély, hogy egy váratlan találkozás mindent elronthat, ráadásul le is lepleződhetnek. Bár nem túl kedvező esélyekkel, de a két nyomozó megpróbálta felmérni a terepet.
A csarnok mögötti helyen parkoltak le, így nem kellett aggódni a járművük miatt, mivel az épület teljesen elfedte azt. Az aprócska hátsó bejáraton akartak bejutni, ezzel csökkentve a váratlan találkozások esetleges történését. Ám ezzel csak az volt a baj, hogy egy kerítés állta az útjukat, és igaz, egészen alacsony volt, de két ilyen városi ficsúrnak még így is gondot jelentett volna az átkelés.
- És most? - kérdezte Kaillen, miközben megtörölte napszemüvege sötét lencséjét, és visszahelyezte az orrára.
- Nos, úgy tűnik, át kell másznunk a kerítésen - közölte Bram, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett volna.
Kai őszintén remélte, hogy ezt az opciót sikerül elkerülnie, hiszen nem akarta, hogy az újdonsült FBI ügynök jelmezén szakadások éktelenkedjenek, de a feladat elháríthatatlannak bizonyult, ha be akartak jutni. Így Ottiwell egy sóhajtás közepette intett társának, majd megindult a kerítés felé. Az átjutás könnyebbnek bizonyult, mint azt elsőre hitte. Először egyik, majd másik lábával lépett át az összeolvasztott vasrácsokon, s mire észbe kapott, már a vékonyka bejárat előtt ácsorgott.
Fogalmuk sem volt, mit találhatnak a romok között, de a labilis esélyek ellenére mégis vizsgálódni akartak. Félő volt, hogy rosszabb dolgokat fedeznek majd fel odabent, mint amire számítanak, és a sok vesződés mind hiábavalónak bizonyul. Ám a sorsot elkerülni nem lehet.
Kaillen nyakát maró szél kaparászta, ahogy Abrahammel a nyomában a bejárathoz lépett, és lenyomta a fagyos kilincset.
- Ki van ott? - kérdezte mogorván valaki, amint az ajtó kitárult.
Kaillenben megfagyott a vér, keze úgy szorította a nyitókart, mintha az élete múlna a vasdarabon. Jóformán be sem léptek az épületbe, máris lebuktatták őket.
- Bush és Graham ügynök, FBI - vágta rá Bram, majd egy pillantással jelezte társa felé, hogy itt az ideje bevetni a hamis igazolványokat.
Mint kiderült, a hang gazdája egy nagydarab biztonsági őr volt, aki minden bizonnyal a gépet védelmezte az újságíróktól és az egyéb kéretlen látogatóktól. A kémeknek talán mégis volt annyi eszük, hogy nem hagyták teljesen magára a baleset alanyát, amíg távol vannak.
- Az ügy kivizsgálása érdekében küldtek ide - folytatta a hacker, majd felmutatta a megtévesztő személyit. Kaillen követte a férfi mozdulatait, és ő is előkaparászta zsebéből az azonosítót.
Az őr alaposan szemügyre vette a két iratot, és igencsak megakadt a szeme a két nyomozó álnevén: Stephen Bush és Cristian Graham. Ugyebár az ál személyiséggel együtt valótlan nevek is jártak, így Abraham gyorsan kieszelt számukra két elnevezést.
Kaillen visszafolytott levegővétellel várta a végeredményt. Ha ez az ürge beveszi a trükköt, nyert ügyük van, viszont benne volt a pakliban, hogy a tervük nem válik be, így ezzel együtt elbuknak.
- Egy órát adok - közölte résnyire húzott szemekkel a felvigyázó, miközben gazdáik kezébe nyomta az igazolványokat.
Kaillen és Abraham sokat mondó pillantásokat váltottak, ahogy egyre bennebb férkőztek a csarnokban. Meredten bámultak a hatalmas repülőgépre, melynek hófehér bevonatát most fekete füstfoltok borították. Az ütközés következtében sok helyen lemálott a máz, néhol még a gépezet alap szerkezetei is látszódtak, akár egy élőlény csontjai.
Ottiwell szörnyülködve bámulta a kitört ablaküvegeket, miközben pár vérfoltot vélt felfedezni egyiken-másikon. Borzasztó látvány volt a feldúlt roncsot bámulni, miközben a nemrég ebben utazó személyek többsége a kórházban szenvedett égési vagy egyéb sérülések miatt. Még belegondolni is rossz volt, hányan veszthették életüket akár a helyszínen, akár a klinikán.
Kaillen egy nagyot sóhajtott, majd felhúzta kezeire az Abrahamtől kapott fehér gumikesztyűket.
- Szóval, mit árultak el a netes cikkek? - kérdezte Kai, hiszen mégis csak jó lenne tudni, mivel állnak szemben.
- Állítólag a pilóta félúton megőrült, és nagy sebességú zuhanórepülést hajtott végre, aminek következtében a repülőgép az utasaival együtt a földbe csapódott. Mások viszont azt állítják, hogy hirtelen elájult, a mádospilóta azonban szokatlan módon nem volt a helyén, tehát esélyük sem volt megmenekülni.
- Vagyis el kell döntenünk, hogy a pilóta a zuhanás következtében, vagy az előtt purcant ki - rövidített Kaillen.
- Igen, így is mondhatjuk.
Ottiwell sóhajtott egyet, ahogy megpróbálta összerakni magában a képet. Annyi tiszta volt, hogy a repülőgép vezetője felelt a balesetért, ám kérdéses volt, hogy miért és hogyan vezette halálba a légibuszt az utasaival együtt. Azt pedig már rég megtanulta, hogy mennyire megbízhatatlanok az újságokból vagy a netről vett információk.
Ahogy közelebb lépett a megroncsolódott repülőgéphez, megcsapta az a bizonyos égett szag, amit még így, jó néhány óra elteltével is érezni lehetett. Egy fintor kíséretében végighúzta ujjait egy, a füst által megfestett területen, aminek hatására fehér gumikesztyűjének ujjbegyei intenzív fekete színben pompáztak tovább.
- Ez mocskos - állapította meg a nyomozó.
Abraham felhúzott szemöldökkel nézett rá.
- Azt hittem, már hozzászoktál a piszkos munkákhoz - sóhajtotta, majd nekiállt körülvizsgálni a romhalmazt.
Kaillen annak reményében, hogy végre elhúzhatja a csíkot erről az írtózatos helyről, próbált hasonlóan tenni, mint társa, ugyanis a sötét, hámló falak bámulása nem tartozott a kedvenc elfoglaltságai közé. Nagyjából annyit képzelt bele ebbe az akcióba, hogy Brammel együtt viszik, ami mozdítható, és ami valamilyen szinten nyomnak számít.
A detektív lélegzete szaggatottá vált, ahogy felfedezte a repülőgép bejáratát. Az alapos átvizsgálás érdekében muszáj volt behatolnia, viszont végtagjainak valahogy nem akaródzott megmozdulni, a helyzeten pedig a biztonsági őr lopott pillantásai sem segítettek, aki időközben visszasomfordált a főbejárathoz strázsálni.
Kaillen, bátorságát összegyűjtve, bebújt az ajtótól megszabadított bejárón. Valamely szinten sötétségbe burkolózva nézett szét, ám a kilátás nem volt éppen kellemesnek mondható. Elsősorban a vérfoltok tűntek fel neki, amelyek sokasága szembetűnően ritka jelenségnek hatott a repülőgép belsejében. Néhol üvegszilánkok meredeztek az ülésekből, vagy bújtak el a kisebb-nagyobb résekben, s a férfi rögtön el is pakolt egyet, hátha használhatóvá válik. A vértől és egyéb ismeretlen darabkáktól szutykos szőnyegen lépkedve próbált esetleges nyomok után nézni, ugyanis nem hitte volna, hogy egy üvegtöredékkel sokra mennének majd, de a remény azért nem hagyta el. Csak kellett lennie legalább egy jelnek a roncsban, amivel bizonyítani lehetett, hogy ismét a Bérlők keze van az ügyben.
Kai próbálta a legapróbb foltokat is átvizsgálni, ám egy földdarabkánál többet nem talált, amiből még ki is lehetett volna csalni némi információt. Ugyanakkor úgy érezte, a megfeketedett falak tőrbe akarják csalni, és bekebelezni, hogy véget vessenek az akciónak. A szilánkok, mintha bőrébe akartak volna fúródni, úgy meredeztek kifelé az ülőalkalmatosságok puha felületéből, s minthogyha kényszert alkalmazva, az egyik üléshez akarnák kötözni, annak fényében, hogy az üvegdarabkák fájdalmasan hátába fúródnak, majd száz meg száz gyötrelmes óra után végleg kioltják életét.
A nyomozó megborzongott e gondolat elfoszlatása után, és tovább folytatta halálosan nyugodt sétáját. Léptei tompán verődtek vissza, ahogy lábai újra meg újra érték a piszokkal teli, vékony kárpitot.
A súlyos csöndet végül Abraham hangja törte meg, aminek hangzására Kaillen megtorpant a kényelmes ülések között.
- Kutasd át a pilótafülkét! Ott csak kell lennie valamilyen nyomnak - diktálta a hacker a bejárati nyíláson keresztül. - Én addig folytatom idekint a keresést.
Kai megszívta tüdejét a szikkadt levegővel, majd elindult a vezetői kabin felé. Ezúttal figyelmen kívül hagyta a suttogva őt hívogató falakat, ám a fülkébe lépve a duruzsolás nemhogy megszűnt, csak még erősebb lett.
A helység jóval több vérfolttal gazdagodott, mint az előző; ezúttal a két ülőhelyre, a kormányokra és a falra is bőven jutott a vörös folyadékból. Ám mégsem volt elég ahhoz, hogy egy gyilkosság helyszínének lehessen mondani.
Talán tévedtek, és a pilóta valóban a becsapódás miatt hunyt el?
Kaillen, ügyelve rá, hogy ne érjen hozzá egyetlen, immár száraz vércsepphez se, kutakodni kezdett az apró, néhol megégett tárolófiókokban, amiket az irányítópult alatt vélt felfedezni. Sorra húzogatta ki a dobozkákat, míg végül az utolsóban rálelt egy fényképre. Egy aprócska fényképre, amelyről egy szőke hajú, ragyogó szemű nő tekintett fel rá. A detektív összehúzott szemöldökkel vizsgálgatta mosolygós arcot, amikor hirtelen felkapta a fejét. Hangokat hallott, emberi hangokat, amik egy ajtónyikorgás kíséretében erősödni kezdtek.
- Kaillen! - kiáltotta egyszerre Abraham.
Ottiwell gondolkodás nélkül vágódott ki a fülkéből, majd villámgyorsan a repülőgép bejárójához iramodott. Olyan sebességgel ugrott ki rajta, hogy egy jó adag fehér por ömlött a nyakába, de ez jelenleg nem érdekelte különösebben.
A következő pillanatban már Abrahammel vállvetve csörtettek végig az épületen, s pár tompa, méltatlankodó kiáltástól kísérve, kisuhantak a csarnok hátsó bejáratán.
Kaillen nyakát maró szél kaparászta, ahogy Abrahammel a nyomában a bejárathoz lépett, és lenyomta a fagyos kilincset.
- Ki van ott? - kérdezte mogorván valaki, amint az ajtó kitárult.
Kaillenben megfagyott a vér, keze úgy szorította a nyitókart, mintha az élete múlna a vasdarabon. Jóformán be sem léptek az épületbe, máris lebuktatták őket.
- Bush és Graham ügynök, FBI - vágta rá Bram, majd egy pillantással jelezte társa felé, hogy itt az ideje bevetni a hamis igazolványokat.
Mint kiderült, a hang gazdája egy nagydarab biztonsági őr volt, aki minden bizonnyal a gépet védelmezte az újságíróktól és az egyéb kéretlen látogatóktól. A kémeknek talán mégis volt annyi eszük, hogy nem hagyták teljesen magára a baleset alanyát, amíg távol vannak.
- Az ügy kivizsgálása érdekében küldtek ide - folytatta a hacker, majd felmutatta a megtévesztő személyit. Kaillen követte a férfi mozdulatait, és ő is előkaparászta zsebéből az azonosítót.
Az őr alaposan szemügyre vette a két iratot, és igencsak megakadt a szeme a két nyomozó álnevén: Stephen Bush és Cristian Graham. Ugyebár az ál személyiséggel együtt valótlan nevek is jártak, így Abraham gyorsan kieszelt számukra két elnevezést.
Kaillen visszafolytott levegővétellel várta a végeredményt. Ha ez az ürge beveszi a trükköt, nyert ügyük van, viszont benne volt a pakliban, hogy a tervük nem válik be, így ezzel együtt elbuknak.
- Egy órát adok - közölte résnyire húzott szemekkel a felvigyázó, miközben gazdáik kezébe nyomta az igazolványokat.
Kaillen és Abraham sokat mondó pillantásokat váltottak, ahogy egyre bennebb férkőztek a csarnokban. Meredten bámultak a hatalmas repülőgépre, melynek hófehér bevonatát most fekete füstfoltok borították. Az ütközés következtében sok helyen lemálott a máz, néhol még a gépezet alap szerkezetei is látszódtak, akár egy élőlény csontjai.
Ottiwell szörnyülködve bámulta a kitört ablaküvegeket, miközben pár vérfoltot vélt felfedezni egyiken-másikon. Borzasztó látvány volt a feldúlt roncsot bámulni, miközben a nemrég ebben utazó személyek többsége a kórházban szenvedett égési vagy egyéb sérülések miatt. Még belegondolni is rossz volt, hányan veszthették életüket akár a helyszínen, akár a klinikán.
Kaillen egy nagyot sóhajtott, majd felhúzta kezeire az Abrahamtől kapott fehér gumikesztyűket.
- Szóval, mit árultak el a netes cikkek? - kérdezte Kai, hiszen mégis csak jó lenne tudni, mivel állnak szemben.
- Állítólag a pilóta félúton megőrült, és nagy sebességú zuhanórepülést hajtott végre, aminek következtében a repülőgép az utasaival együtt a földbe csapódott. Mások viszont azt állítják, hogy hirtelen elájult, a mádospilóta azonban szokatlan módon nem volt a helyén, tehát esélyük sem volt megmenekülni.
- Vagyis el kell döntenünk, hogy a pilóta a zuhanás következtében, vagy az előtt purcant ki - rövidített Kaillen.
- Igen, így is mondhatjuk.
Ottiwell sóhajtott egyet, ahogy megpróbálta összerakni magában a képet. Annyi tiszta volt, hogy a repülőgép vezetője felelt a balesetért, ám kérdéses volt, hogy miért és hogyan vezette halálba a légibuszt az utasaival együtt. Azt pedig már rég megtanulta, hogy mennyire megbízhatatlanok az újságokból vagy a netről vett információk.
Ahogy közelebb lépett a megroncsolódott repülőgéphez, megcsapta az a bizonyos égett szag, amit még így, jó néhány óra elteltével is érezni lehetett. Egy fintor kíséretében végighúzta ujjait egy, a füst által megfestett területen, aminek hatására fehér gumikesztyűjének ujjbegyei intenzív fekete színben pompáztak tovább.
- Ez mocskos - állapította meg a nyomozó.
Abraham felhúzott szemöldökkel nézett rá.
- Azt hittem, már hozzászoktál a piszkos munkákhoz - sóhajtotta, majd nekiállt körülvizsgálni a romhalmazt.
Kaillen annak reményében, hogy végre elhúzhatja a csíkot erről az írtózatos helyről, próbált hasonlóan tenni, mint társa, ugyanis a sötét, hámló falak bámulása nem tartozott a kedvenc elfoglaltságai közé. Nagyjából annyit képzelt bele ebbe az akcióba, hogy Brammel együtt viszik, ami mozdítható, és ami valamilyen szinten nyomnak számít.
A detektív lélegzete szaggatottá vált, ahogy felfedezte a repülőgép bejáratát. Az alapos átvizsgálás érdekében muszáj volt behatolnia, viszont végtagjainak valahogy nem akaródzott megmozdulni, a helyzeten pedig a biztonsági őr lopott pillantásai sem segítettek, aki időközben visszasomfordált a főbejárathoz strázsálni.
Kaillen, bátorságát összegyűjtve, bebújt az ajtótól megszabadított bejárón. Valamely szinten sötétségbe burkolózva nézett szét, ám a kilátás nem volt éppen kellemesnek mondható. Elsősorban a vérfoltok tűntek fel neki, amelyek sokasága szembetűnően ritka jelenségnek hatott a repülőgép belsejében. Néhol üvegszilánkok meredeztek az ülésekből, vagy bújtak el a kisebb-nagyobb résekben, s a férfi rögtön el is pakolt egyet, hátha használhatóvá válik. A vértől és egyéb ismeretlen darabkáktól szutykos szőnyegen lépkedve próbált esetleges nyomok után nézni, ugyanis nem hitte volna, hogy egy üvegtöredékkel sokra mennének majd, de a remény azért nem hagyta el. Csak kellett lennie legalább egy jelnek a roncsban, amivel bizonyítani lehetett, hogy ismét a Bérlők keze van az ügyben.
Kai próbálta a legapróbb foltokat is átvizsgálni, ám egy földdarabkánál többet nem talált, amiből még ki is lehetett volna csalni némi információt. Ugyanakkor úgy érezte, a megfeketedett falak tőrbe akarják csalni, és bekebelezni, hogy véget vessenek az akciónak. A szilánkok, mintha bőrébe akartak volna fúródni, úgy meredeztek kifelé az ülőalkalmatosságok puha felületéből, s minthogyha kényszert alkalmazva, az egyik üléshez akarnák kötözni, annak fényében, hogy az üvegdarabkák fájdalmasan hátába fúródnak, majd száz meg száz gyötrelmes óra után végleg kioltják életét.
A nyomozó megborzongott e gondolat elfoszlatása után, és tovább folytatta halálosan nyugodt sétáját. Léptei tompán verődtek vissza, ahogy lábai újra meg újra érték a piszokkal teli, vékony kárpitot.
A súlyos csöndet végül Abraham hangja törte meg, aminek hangzására Kaillen megtorpant a kényelmes ülések között.
- Kutasd át a pilótafülkét! Ott csak kell lennie valamilyen nyomnak - diktálta a hacker a bejárati nyíláson keresztül. - Én addig folytatom idekint a keresést.
Kai megszívta tüdejét a szikkadt levegővel, majd elindult a vezetői kabin felé. Ezúttal figyelmen kívül hagyta a suttogva őt hívogató falakat, ám a fülkébe lépve a duruzsolás nemhogy megszűnt, csak még erősebb lett.
A helység jóval több vérfolttal gazdagodott, mint az előző; ezúttal a két ülőhelyre, a kormányokra és a falra is bőven jutott a vörös folyadékból. Ám mégsem volt elég ahhoz, hogy egy gyilkosság helyszínének lehessen mondani.
Talán tévedtek, és a pilóta valóban a becsapódás miatt hunyt el?
Kaillen, ügyelve rá, hogy ne érjen hozzá egyetlen, immár száraz vércsepphez se, kutakodni kezdett az apró, néhol megégett tárolófiókokban, amiket az irányítópult alatt vélt felfedezni. Sorra húzogatta ki a dobozkákat, míg végül az utolsóban rálelt egy fényképre. Egy aprócska fényképre, amelyről egy szőke hajú, ragyogó szemű nő tekintett fel rá. A detektív összehúzott szemöldökkel vizsgálgatta mosolygós arcot, amikor hirtelen felkapta a fejét. Hangokat hallott, emberi hangokat, amik egy ajtónyikorgás kíséretében erősödni kezdtek.
- Kaillen! - kiáltotta egyszerre Abraham.
Ottiwell gondolkodás nélkül vágódott ki a fülkéből, majd villámgyorsan a repülőgép bejárójához iramodott. Olyan sebességgel ugrott ki rajta, hogy egy jó adag fehér por ömlött a nyakába, de ez jelenleg nem érdekelte különösebben.
A következő pillanatban már Abrahammel vállvetve csörtettek végig az épületen, s pár tompa, méltatlankodó kiáltástól kísérve, kisuhantak a csarnok hátsó bejáratán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése