Meglepetés! Poénokkal teli április elsejét mindannyiótoknak! Íme én is készültem nektek egy különkiadással, mégpedig a különleges bolondok napjai rovatunk második, egyben utolsó részével! Ne keressetek a két iromány között összefüggést, ugyanis a további különkiadásokban sem nagyon lesznek összeolvadások. Remélem, tetszeni fog! ^^ :)
,,Ahova nézek: csak tennivalót látok. Szemhéjam, segíts!"
(Fodor Ákos)
Kaillen Ottiwell az állát vakargatva nézegette a listát, amelynek szinte minden négyzetmétere szépen formált betűkkel volt teleírva. Hunyorítva próbálta kiolvasni a szavakat, de a drága Jacelyn olyan egyedien rajzolta le számára a rövidebb-hosszabb mondatrészeket, hogy megfájdult tőle a feje.
Természetesen ma is ő kapta a piszkos munkát. Pár napja az egyesület vécéjét kellett kisikálnia egy fogkefe szintjén álló eszköz segítségével, az elmúlt két hétben pedig minden negyedik nap ő vitte ki a szemetet. Persze Jace kedvéért mindent tüzetesen megcsinált, úgy, hogy az még elfogadható is legyen, ráadásul kibírt öt napot panaszkodás nélkül, annak ellenére, hogy ez alatt az öt huszonnégy óra alatt majdnem megfulladt. Megpróbálta türtőztetni magát, de rájött, hogy nem bír elviselni több plusz munkát.
Erre az elhatározásra jutva természetesen újabb feladatot varrtak a nyakába: be kellett vásárolnia. Ám az édes-mázos főnökasszony fölöttébb érdekes írási stílusa miatt aligha tudott többet kiolvasni egy betűnél. Megdörzsölte homlokát, majd újra a papírdarabra nézett. Szinte biztos volt benne, hogy a lista több, mint fele konzervekből, macskakajából és egyéb élelmiszerekből áll. Mindez pedig egyetlen dagadt és telhetetlen élőlény miatt, aki nem más volt, mint Jace holtkövér, disznó formájú macskája. Az állat gazdája mostanában igencsak elárasztotta kedvencét különböző cica-nyalánkságokkal, annak ellenére, hogy az a puhány dög már a saját bőrébe is alig fért. Kerek alma alkata éppen át tudott furakodni a két ajtófélfa között, de még ekkor sem hagyta abba a Kaillen iránti utálata felszínre kerítését. Minden egyes alkalommal, amikor a macska egy térfélbe keveredett a nyomozóval, felállt a szőr a hátán, és sziszegő hangokat hallatva villantgatta fogait Ottiwell felé. A férfi párszor vissza is fintorgott a macskára, vagy éppen utálkozva nézett rá, csakhogy viszonozza a tiszteletet, amit az állat sugárzott felé. Már-már undorodva figyelte, ahogy Raziel kecsesen próbálta maga után vonszolni hátsó lábait, igencsak nagy hangsúlyt fektetve a fentebb elhelyezkedő fertályra. Kaillennek ilyenkor hányni támadt kedve. Inkább hajolt volna egész nap félholtan a nemrég kisikált budi fölé, minthogy azt a szőrös töltöttfánkot bámulja.
Jace szerint túl előítéletes volt az állattal szemben, hiszen Raziel nagyon szeretnivaló kis cuki falat. Naná, feltűzném a nyársra a pillecukrok mellé - gondolta sokszor Kaillen, az ilyen alkalmakkor. Mit lehet szeretni egy túlsúlyos állatban, aki egész nap csak a kényelmes párnáján döglik, alszik és felzabálja az összes élelmet?
Minden esetre, Kaillen tisztában volt vele, hogy mért utálja annyira Razielt, ugyanis a macska jelentette a legnagyobb szemétforrást az egész egyesületnél, amit nyilván neki kellett feltakarítania. Már tüsszögött a sok macskaszőr-porszívózástól, a macskaalom kicserélésétől pedig egyenesen undorodott. Ez a dög néha még a kajáját is szétmocskolta a padlón, és Kai biztos volt benne, hogy direkt csinálta. Az az ördögi tekintet, ahogy ott ült a nyomozó mellett, mikor takarított, kezdett hátborzongató lenni. Az állat élvezte, hogy Ottiwell szenved, ezért egyre több piszkot csinált, ezzel ráadásul még meg is szégyenítve őt Jacelyn előtt.
Kaillen mérgesen összegyűrte a listát, majd begyömöszölte a zsebébe. Minek neki lista? Hiszen nélküle nem forogna a Föld, egy hülye kis bevásárlás meg sem kottyan neki!
A nyomozó beletúrt a hajába, majd szemügyre vette kosarát. Nem sorakozott benne túl sok dolog, hiszen az olvashatatlan papírfecni miatt egyelőre összekapkodta a neki kellő dolgokat. Ha már az a szőrgombóc mindent megkap, ő is kényezteti magát egy kicsit. A piros bevásárlókosarat megpakolta két új fésűvel és pár doboz jó minőségű hajzselével. Így talán kifizetődik a sok szenvedés, amit a tömérdek munka okozott neki. Legalábbis egy része.
Megfordult a fejében, hogy többet érdemelne, hiszen mégiscsak csillogóra sikálta a budit, és mérget mert volna rá venni, hogy néhány hét múlva meg kell ismételnie a dolgot. Miért is élne ő, ha nem ezért?
Az elmúlt időben Kaillen kissé kihasználtnak és elhanyagoltnak érezte magát. Abraham végig a számítógép fölé görnyedve kockult, még csak meg sem hallotta nyomozótársa gonosz megjegyzéseit, a nőnemű, selymes hajú lények pedig naphosszat az edzőteremben ücsörögtek. Eközben persze neki kellett takarítania azután a tépett dög, Raziel után. Egyáltalán mi keresnivalója volt a macskának az épületben? Ha Kaillenen múlt volna, kihajította volna az állatot az ablakon, hadd éldegéljen csak az utcán, és hadd tudja meg, mi az igazi élet. Vonszolja csak a hájas hátsóját fel és le, legalább nem szórakozna minden nap a nyomozóval.
Így hát a férfi egyszerre undorodó és dühös képet vágva tologatta a bevásárlókocsit ide-oda a sorok között, mit sem törődve azzal a ténnyel, hogy bármelyik békésen sétáló vén anyóka fogsorát kiütheti a helyéről a szekér véletlenszerű segítségével. Miközben újra érdekfeszítő pillantásokat vetett a kosarában sorakozó hajápolókra, bosszúhadjáratát fontolgatta, melyet természetesen Raziel ellen kívánt indítani. Első ötlete az volt, hogy éjszaka majd leborotválja az állat szőrét, és finom anyagú bundakabátot készíttet belőle, ám ezt kénytelen volt elvetni, hiszen még ennek a bőbelű dögnek sem volt annyi szőre, ami elég lett volna egy ködmön megvarrására. Viszont el is adhatná a csillogó, barna prémet, ez által jókora hasznot szerezve magának. Jobban belegondolva, ezzel a megoldással még az a rusnya állat is jól járhatna, ugyanis szőr hiányában jó pár kilóval kevesebbnek nézhetne ki, tavasszal pedig úgyis új bundája nőne. A nyomozó arcára kaján vigyor csúszott, ahogy elméjében megformálódott a tökéletes terv. Határozata egyértelművé tette, hogy bosszúja kegyetlen lesz, és nem fog kímélni senkit, aki az útjába állna. Kivéve Jacey-t, azt a drága nőszemélyt, kinek becses személye akár egy vadállatot is simán kiiktatott volna egyetlen pofonnal.
Ottiwell elmerült a bosszúvágy mámoros tengerében, ám ebből csak akkor ébredt fel, amikor hirtelen hajzselés dobozokat látott repkedni a feje felett. Hangos recsegés-ropogás ijesztgette a kisgyerekeket és szöktette kukkra a nyugdíjas egyéneket, miközben konzervek sokasága zúdult Kaillen mellé.
- Te jóságos ég! Uram, maga beleütközött a polcba! - kiáltott fel az egyik piros kötényes kisegítő-hölgy, majd odaszaladt a férfihoz.
- Észrevettem. - Kaillen morogva odébbrúgta a lábánál heverő dobozokat, és ruháit porolgatva talpra állt. Homlokát vakargatva próbálta felmérni a károkat: a bevásárlószekér az oldalára fordulva hevert a padlón, legalább húsz darab konzervbe zárt mirelit borsó vette körül. A nyomozó nemrég beszerzett hajzseléi és fésűi nem messze a kosártól landoltak, ám a polcon, amellyel az elkerülhetetlen ütközés történt, még csak egy karcolás sem volt felfedezhető.
Kai megkönnyebbülten sóhajtott, és a meglepett emberek pillantásától kísérve kerekeire állította a vásárlást segítő eszközt, majd könnyeden visszadobálta bele a hajápoló szereket. Időközben újra magára öltötte maliciózus mosolyát, s a vásárlókat faképnél hagyta, mintha mi sem történt volna. Mi tagadás, eléggé megalázó volt számára az eset, de haditerve újra és újra mosolyt csalt az arcára, így nem törődött a mellékesnek bizonyuló balesettel. Gyorsan kisomfordált a fagyasztott ételek közül, nehogy a végén kifizettessenek vele valamit.
Gúny áztatta gondolatokkal telt meg elméje, amint Raziel ismét a központba került a fejében. Szemében ravaszság és tömény undor kavargott, melyet az állat puszta koncepciója váltott ki. Nem győzte kivárni, hogy lássa a csupaszra borotvált macskát, amint keservesen nyávog az ablakpárkány alatt, abban reménykedve, hogy ez bizonyára csak egy kegyetlenül mardosó rémálom. Kaillen azonnal elsöpörte volna ezt a felvetést, és közölte volna, hogy ez bizony a rideg valóság, melyet vagy elfogad, vagy nem, csakhogy eloszlassa a valótlan ábrándozásokat Raziel agyából. Bár kétséges volt, hogy nem lett volna miből kitörölni az eszmefuttatásokat.
Főhősünk kénytelen volt kiábrándulni győzelemittas haditervéből, ugyanis az elmúlt pár perc eseményei után több odafigyelést szánt a közlekedésre. Megfontolt léptekkel tologatta a vasszekeret, ezzel csökkentve egy újabb meglepetésszerű baleset lezajlását.
A férfi a kisállat-részleg felé tartott, hogy legalább egy májfalatkákat tartalmazó konzervet szerezzen annak az álnok cicának, annak reményében, hátha a sok zabálástól végre megpukkad. Raziel jelenleg olyan kövér volt, hogy alig tudott megállni apró, duci mancsain, a teste leginkább egy nagy, szőrös görögdinnyére emlékeztetett, ami toxikus kísérletek által végtagokat és fejet növesztett.
A különböző macskaételek rothadt gyümölcsök kavalkádjára emlékeztető szagától, Kaillen undorodva rántotta el a fejét. Halak és egyéb húsfélék keverékei pihentek konzervekben, illetve színes tasakokban, minél nagyobb viszolygást keltve a nyomozóban. Szürke- és barna szőrű macskák néztek le rá a csomagolásokról, kövérebb-soványabb formáikban. Az egyikük kifejezetten hasonlított arra a mocskos dögre, akinek szemünk fénye éppen bevásárolni készült, emiatt csak még jobban felforrt benne a bosszúvágy.
Ottiwell duzzogva futott végig a cicaeledellel rakott polcok kínálatán, de egyik sem tűnt kellően iszonyatosnak Raziel számára, márpedig a szőrös töltöttfánknak szenvednie kellett. De amikor rátalált a húskonzervből felépített toronyra, úgy érezte, megtalálta a legundorítóbb dolgot a világon. Kacsamáj és haldarabkák keveréke lapult a fémdobozokban, melynek gusztustalan szaga igencsak intenzíven járta körbe a sorokat. Amint Kaillen közelebb lépet a piramishoz, kénytelen volt befogni az orrát, nehogy a végén elájuljon. A falatkák teljes mértékben olyan bűzt árasztottak, mint Jacelyn dagadt macskájának szájürege, így a férfi még egy okot feljegyzett magának, amiért soha többé nem fog macskáknak vásárolni.
Kaillen pár pillanatig méregette az építményt, majd egy határozott mozdulattal kikapott egy konzervet a torony közepéből. Mély sóhajtás hagyta el a száját, ahogy a doboz hangos csörömpöléssel landolt a bevásárlókosárban. Ám a kisebb morajt még nagyobb követte, és pár gyereksikoly közepette a konzervtorony teljes egészében a földön landolt. A falak pár pillanatig visszaverték a hangzavart, miközben a megrökönyödött emberek mereven Kaillenre szegezték tekintetüket.
Gúny áztatta gondolatokkal telt meg elméje, amint Raziel ismét a központba került a fejében. Szemében ravaszság és tömény undor kavargott, melyet az állat puszta koncepciója váltott ki. Nem győzte kivárni, hogy lássa a csupaszra borotvált macskát, amint keservesen nyávog az ablakpárkány alatt, abban reménykedve, hogy ez bizonyára csak egy kegyetlenül mardosó rémálom. Kaillen azonnal elsöpörte volna ezt a felvetést, és közölte volna, hogy ez bizony a rideg valóság, melyet vagy elfogad, vagy nem, csakhogy eloszlassa a valótlan ábrándozásokat Raziel agyából. Bár kétséges volt, hogy nem lett volna miből kitörölni az eszmefuttatásokat.
Főhősünk kénytelen volt kiábrándulni győzelemittas haditervéből, ugyanis az elmúlt pár perc eseményei után több odafigyelést szánt a közlekedésre. Megfontolt léptekkel tologatta a vasszekeret, ezzel csökkentve egy újabb meglepetésszerű baleset lezajlását.
A férfi a kisállat-részleg felé tartott, hogy legalább egy májfalatkákat tartalmazó konzervet szerezzen annak az álnok cicának, annak reményében, hátha a sok zabálástól végre megpukkad. Raziel jelenleg olyan kövér volt, hogy alig tudott megállni apró, duci mancsain, a teste leginkább egy nagy, szőrös görögdinnyére emlékeztetett, ami toxikus kísérletek által végtagokat és fejet növesztett.
A különböző macskaételek rothadt gyümölcsök kavalkádjára emlékeztető szagától, Kaillen undorodva rántotta el a fejét. Halak és egyéb húsfélék keverékei pihentek konzervekben, illetve színes tasakokban, minél nagyobb viszolygást keltve a nyomozóban. Szürke- és barna szőrű macskák néztek le rá a csomagolásokról, kövérebb-soványabb formáikban. Az egyikük kifejezetten hasonlított arra a mocskos dögre, akinek szemünk fénye éppen bevásárolni készült, emiatt csak még jobban felforrt benne a bosszúvágy.
Ottiwell duzzogva futott végig a cicaeledellel rakott polcok kínálatán, de egyik sem tűnt kellően iszonyatosnak Raziel számára, márpedig a szőrös töltöttfánknak szenvednie kellett. De amikor rátalált a húskonzervből felépített toronyra, úgy érezte, megtalálta a legundorítóbb dolgot a világon. Kacsamáj és haldarabkák keveréke lapult a fémdobozokban, melynek gusztustalan szaga igencsak intenzíven járta körbe a sorokat. Amint Kaillen közelebb lépet a piramishoz, kénytelen volt befogni az orrát, nehogy a végén elájuljon. A falatkák teljes mértékben olyan bűzt árasztottak, mint Jacelyn dagadt macskájának szájürege, így a férfi még egy okot feljegyzett magának, amiért soha többé nem fog macskáknak vásárolni.
Kaillen pár pillanatig méregette az építményt, majd egy határozott mozdulattal kikapott egy konzervet a torony közepéből. Mély sóhajtás hagyta el a száját, ahogy a doboz hangos csörömpöléssel landolt a bevásárlókosárban. Ám a kisebb morajt még nagyobb követte, és pár gyereksikoly közepette a konzervtorony teljes egészében a földön landolt. A falak pár pillanatig visszaverték a hangzavart, miközben a megrökönyödött emberek mereven Kaillenre szegezték tekintetüket.
- Az az átkozott! - csapta homlokon magát főhősünk, majd megfordult, és végignézett a ledöntött piramison.
A konzervek össze-vissza gurultak a sorok között, nekiütközve a vásárlók lábainak, és becsusszanva a polcok alá. Ottiwell őszintén remélte, hogy senkinek nem törte be a fejét, hiszen nem volt pénze műtéteket fizetni, ráadásul nem az ő hibájából dőlt el a tákolmány. Raziel volt az oka mindennek, mert ha ez a visszataszító élőlény nem tömné folyton magát, Kaillennek sem kellett volna macskakaját szerválnia - tehát neki semmi köze az egészhez.
- Ez ma már a második! Mondja, mi baja van magának a konzervekkel? - tárta szét karjait egy újdonsült érkezett kisegítő. - Több rombolást nem engedhetünk meg a márketben, ezért meg kell kérnem, hogy távozzon.
- Rombolás? - méltatlankodott a nyomozó. - Én nem is... Hisz nem csináltam semmit!
- Uram, amennyiben nem távozik azonnal, kénytelen leszek a biztonsági erőkhöz fordulni.
- Tessék? - Kaillen fölöttébb felháborítónak találta a helyzetet. Elvégre ő a fizető vendég itt, vagy mi, most meg kidobással fenyegetik?
- Biztonságiak! - kiáltotta el magát a hölgyemény, mire két nagydarab, sárga kabátos ősember karon ragadta a férfit.
A mi drágalátos Kaillen Ottiwellünk immár a parkolóban keresgélt az autó után, miközben a bevásárlólistát gyűrögette a kezében. Miután a gorillához hasonlító őrök közölték vele, hogy ezennel hivatalosan is ki van tiltva a szupermárketből, az eszébe véste, hogy ide még akkor sem tenné be többé a lábát, ha szabadna. A bevásárlástól örökre megszabadult, viszont az már más kérdés volt, hogy mit fog ezért kapni Jacelyntől, ha hazaér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése